Rónai Egon: Húzós

2018.06.08, 18:00 - IH Rendezvényközpont

rendezvény

Rónai Egon: Húzós

Az előadás során Rónai Egon - a Húzós c. műsorának vendégeit idézve - elsősorban arról fog mesélni, hogy Ő mit tanult az elmúlt évtizedekben interjúalanyaitól. A paletta rendkívül színes lesz, ezt megígérhetjük!

Rónai Egon az elmúlt évek egyik legsikeresebb és legnépszerűbb médiaszemélyisége:

  • újságíróként a Népsportnál (ma Nemzeti Sport) kezdte pályafutását 1981-ben, 18 évesen. Először korrektor, majd gyakornok, 20 évesen újságíró.
  • 1986-tól két évig az IPV kiadói szerkesztője, majd 1988-tól 1994-ig a Pesti Műsor rovatvezetője volt. Rendszeresen megjelentek riportjai a Taps Színészmagazinban, a Polip, a Poplegendák című magazinokban. 1991 és 1993 között ő volt az Oké című ifjúsági hetilap főszerkesztője.
  • rádiós karrierje 1985-ben indult, azóta tudósított a Magyar Rádió sportközvetítéseiben, valamint szerepelt a popzenei és riportműsoraiban. 1988-tól a Danubius Rádió magyar nyelvű adásának munkatársa volt. Először műsorvezető-szerkesztő, majd 1994-től zenei vezető, 1997-től 2000-ig program- és hírigazgató; 2001-től ő volt két évig a Radio Bridge műsorvezetője. 2003-tól a Budapest Rádió műsorvezetője, 2004-től 2009-ig ügyvezető igazgatója. 1998-tól résztulajdonos a Danubius Rádióban, majd 2005-től 2009-ig tulajdonosa a Budapest Rádiónak, a PontFM-nek, az Infórum Rádiónak és az Abszolút Rádiónak.
  • televíziósként először a Magyar Televízió popzenei műsoraiban tűnt fel (Popkalapács, Pop-gálák közvetítése), majd műsorvezetőként 1991-től magazinműsorokban (pl. Napraforgó) is. 1994-től 1996-ig az A3 Televízió programigazgatója. 2000-től 2010-ig a Sport TV műsorvezetője, kommentátora. Saját műsorai a Helyzet és a Heti helyzet című magazinok voltak, illetve elsősorban kosárlabdát közvetített.
  • 2010-11-ben az RTL Klub Heti Hetes című műsorának szereplője.
  • 2011-től az ATV politikai-közéleti műsorait vezeti (Start!, Csatt, Tetthely, Egyenes Beszéd) és saját portréműsorát, a Húzós címűt.
  •  

Információk

Hol?

IH Rendezvényközpont
Szeged, Felső Tisza-Part 2.

Mikor?

2018.06.08, 18:00
Kövess minket a Facebookon!