120 hódmezővásárhelyi diák vett részt VR-űrutazáson a SpeceBuzz Hungary program keretében

Belföld, 2022.05.04

A nemzetközi projekt célja, hogy az általános iskolásokkal megismertesse a klíma- és környezetvédelem fontosságát, fogékonyabbá téve a nebulókat a téma iránt.

Spacebuzz Hódmezővásárhely


 

Hol van pontosan Földünk helye a világűrben? Miért fontos a klímavédelem? Hogyan óvhatjuk meg közösen bolygónkat a következő nemzedékek számára? Néhány olyan kérdés, mely mindannyiunkat foglalkoztat, mégis nehezen tudjuk kézzelfoghatóvá és érdekessé tenni gyermekeink számára. A SpaceBuzz program éppen azt tűzte ki célul, hogy egy interaktív iskolai projekt keretében keltse fel a 10-12 éves fiatalok érdeklődését a világűr, a Föld bolygó, a klímavédelem és a természettudományok iránt, sőt, egy speciálisan erre a célra tervezett virtuális valóság szimuláción keresztül át is élhessék az űrutazás élményét. A SpaceBuzz Hollandiából érkező VR-rakétája május 3-án a Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolában állomásozott, így a programban részt vevő 120 helyi diák megtapasztalhatta, milyen asztronautaként letekinteni az otthonunkat jelentő, törékeny kék bolygóra.


2018-ban Hollandiából indult hódító útjára a SpaceBuzz projekt, mely mára igazi nemzetközi mozgalommá nőtte ki magát, meghódítva számos európai országot és az Egyesült Államokat is. A program kezdeményezői az élményalapú oktatást, a mesterséges intelligenciát, a virtuális valóságot és egyéb modern technológiákat hívnak segítségül, hogy egy komplex, interaktív iskolai projekt keretében a gyerekek jobban megérthessék a világűrt és bolygónkat, közelebb kerülhessenek a természettudományokhoz, illetve szemléletes példákon keresztül formálódhasson a klíma- és környezetvédelemmel kapcsolatos felelősségérzetük. Az alapkoncepció egyszerű: úgy mutatni meg a Földet annak lakóinak, ahogy korábban még sohasem láthatták. Eddig csupán alig 600 űrhajósnak volt erre lehetősége, akik azonban különböző kulturális és társadalmi hátterük, illetve származásuk ellenére ugyanarról számoltak be: bolygónkra visszatekintve ráébredtek, mennyire törékeny a világunk és mekkora kincs van valójában az emberiség kezében.


Mind asztronauták vagyunk a Föld nevű űrhajón


Egy Erasmus+ program támogatásának és a SpaceBuzz Hungary Oktatástámogató, Klíma- és Környezetvédelmi Alapítványnak köszönhetően 2022 márciusában hazánkba is elérkezett a SpaceBuzz program. Az első pilot projektben 21 magyar iskola 1500 tanulója vett részt 70 felkészített pedagógus vezetésével, akik egy 12 „küldetésből” álló leckesorozaton keresztül készülhettek fel egy virtuális űrmisszióra. A program során a diákok szórakoztató feladatok és eszközök segítségével szerezhettek ismereteket a Földről és klímájáról, a világűrről és a Naprendszerről, a minket körülvevő élő- és élettelen környezetről, és legfőképp arról, mit tehetnek annak érdekében, hogy megőrizzék bolygónk értékeit a következő nemzedékek számára. A tanulók „zöld” stratégiát dolgoztak ki saját iskolájuk számára, és a kapcsolódó tennivalók elsajátítása érdekében környezettudatossági napokat is szerveztek nekik.


„A program óriási újdonsága, hogy maximálisan figyelembe veszi a gyerekek ismeretszerzéssel kapcsolatosan megváltozott igényeit, és a modern technológiának köszönhetően élményalapon adja át nekik a nélkülözhetetlen tudást. Emellett fontos problémát igyekszik orvosolni: egyre kisebb az érdeklődés a fiatalok körében a természettudományok iránt, holott a STEM, azaz a matematikai, természettudományos, műszaki és informatikai (MTMI) készségek fejlesztése kulcsfontosságú az emberiség jövőjének szempontjából. A cél nem kisebb, mint hogy új nagyköveteket szerezzünk a bolygónknak, egy olyan új nemzedéket, mely képes jobban értékelni az otthonául szolgáló Földet és tudatos azzal kapcsolatban, hogy mi mindent tehet a hétköznapokban környezetének megóvása érdekében” – mondja Zentai István, a SpaceBuzz Hungary egyik alapítója.


Hódmezővásárhelyen „landolt” a SpaceBuzz rakétája


A földi missziók teljesítését követően a résztvevő fiatalok virtuális űrutazáson vehetnek részt, melynek helyszínéül a SpaceBuzz speciálisan erre a célra tervezett rakétája szolgál, benne a teljesen egyedülálló VR-szimulációval. A 20 perces élményutazások során a diákok a gyakorlatban is megtapasztalhatják az addig tanultakat, miközben átélhetik a korábban említett „overview” érzést, vagyis életükben először nem a Földről nézve kémlelik az égboltot, hanem az űrből tekintenek vissza a kék bolygóra. A SpaceBuzz rakétája április 29. és május 5. között országos roadshow keretében hazánkban állomásozik, a 120 helyi diák a Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolában is részt vehetett virtuális űrutazáson. Ezt követően a SpaceBuzz rakétája Zánkára érkezik.


„Nagy örömmel álltunk a kezdeményezés mellé, és úgy látjuk, hogy a SpaceBuzz felépítése, programja sok hasznos elemmel és visszajelzéssel gazdagodott a pilot időszak során. Természetesen ezek mind-mind beépíthetők a leckeanyagba és a további edukációs-technológiai eszközök biztosítása is fontos célkitűzés. Azt szeretnénk, ha a jövőben minél több hazai iskolás részese lehetne a SpaceBuzz-élménynek, mert a program üzenetei és mondanivalója nagyban összecseng a mi hitvallásunkkal: a modern űrutazás nem holmi hóbort vagy költséges kaland, hanem fontos eszköz a kezünkben ahhoz, hogy jobban megértsük a bolygónkat és a világűrt, egyben felelősséggel tekintsünk Földünkre, annak élővilágára és értékeire” – hangsúlyozza Dr. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, a SpaceBuzz Pilot Program védnöke.

A SpaceBuzz Hungary program Sárhegyi és Társai Ügyvédi Iroda, REMRED Kft. és a Herius Capital Zrt. főtámogatásával valósul meg.

(Webrádió)

Címkék

SpeceBuzz Hungary Hódmezővásárhely
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!