A Belvárosi után a Bertalan híd következik

Belföld, 2022.06.27

Rossz hír az autósoknak de a Belvárosi-híd dilatációs szerkezetének javítása után a Bertalan hídhoz is hozzá kell nyúlni a szakembereknek.

Bertalan híd Szegeden június 25-én kezdődtek a munkálatok a Belvárosi-hídon, amelyet ezen időszak alatt lezártak az autósok elől. A Bertalan híd forgalma ennek köszönhetően jelentősen megnőtt és ez egészen a munkálatok végéig, azaz július 12-ig így is marad. Ráadásul hétfőn az Izabella-hídon is dolgoztak a Magyar Közút szakemberei, melynek következtében korlátozni kellett az átkelő forgalmát, csak a jobb oldali sávot lehetett használni. A Magyar Közút tájékoztatása szerint a szegedi mérnökség végzett aszfaltozási munkát, amelyet délutánra már be is fejeztek. A forgalomkorlátozást azonban az aszfalt lassú hűlése miatt csak kedden kora reggel fogják megszűntetni.  

Ugyanakkor a szegedi Bertalan híd sem marad ki a felújítási hullámból, amelynek két darab dilatációs szerkezetének részleges javítását végzi el a Magyar Közút. Természetesen ez csak a Belvárosi-hídon folyó munkálatok befejezése után történhet meg, azaz július 12-e után. Mint portálunk megtudta, a munka a jobb oldali szélső forgalmi sáv lezárása mellett fog megtörténni és előre láthatólag 2-3 hetet vesz majd igénybe. Jelenleg a dilatációs elemek beszerzése zajlik - tájékoztatott a Magyar Közút Kommunikációs osztálya.  
(Webrádió)

Címkék

Belvárosi-híd Bertalan híd Izabella híd
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!