A feloszlatásukról szóló döntés visszavonását kérik a Pest megyei szocialisták

Belföld, 2020.09.16

Petícióban kérték az MSZP feloszlatott Pest megyei szervezetének tagjai szerdán Budapesten, hogy a pártvezetés vonja vissza az erről szóló döntést, és hogy küldötteik vehessenek részt a hétvégi tisztújító kongresszuson.

Az MSZP Villányi úti székháza előtt nagyjából ötvenen demonstráltak a feloszlatás miatt. Többen Anonymus-maszkot viseltek, táblákat tartottak, amelyeken a következő mondatok voltak olvashatók: Tóth Bertalan otthon takaríts, ne a pártban!; Ne trükközzetek! Ne csaljatok!; MSZP=Molnár=Tóth Kft.; Demokratikus elnökválasztást!; Politikai leszámolás.

Trenka István, az MSZP korábbi Pest megyei elnöke - aki saját elmondása szerint az 1990-es taxisblokád egyik szervezője volt és most kizárták a pártból, mert jobboldali médiumoknak nyilatkozott - közölte, törvénytelennek, elfogadhatatlannak, aljasnak és tisztességtelennek tartják a feloszlatásról szóló döntést.

A petíciót ismertetve hozzátette: sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot, hogy a feloszlatott szervezeteket nem hallgatták meg a döntés előtt.

Elmondta, kollektív büntetés az, hogy a több mint 1600 tagot számláló, 85 Pest megyei MSZP-szervezetet megszüntették, holott csak egy részük nem dokumentálta az alapszabályszerű működést. A szervezeteknek kevesebb mint 48 órájuk volt beküldeni egy évre visszamenőleg több ezer dokumentumot - jegyezte meg.

Trenka István megpróbálta bevinni a Villányi úti pártközpontba a petíciót, de a biztonsági őr a járványhelyzetre hivatkozva nem engedte be az oktatási intézményként is működő épületbe, Trenka István végül az őrnek adta oda a dokumentumot.

Pár perccel később, miközben Trenka István újságíróknak nyilatkozott, Kovács Barnabás - szeptember 9-én, a pártvezetés által el nem ismert tisztújító küldöttgyűlésén megválasztott Pest megyei MSZP-elnök - kezébe adta a petíciót, amelyen egy aláírás volt látható.

Kovács Barnabás újságíróknak azt mondta, Tóth Bertalan pártelnök titkárságán vették át tőle a dokumentumot. Hozzátette: minden eszközt be fognak vetni, hogy az igazukat bizonyítsák.

Kérdésre válaszolva kitért arra is, a Pest megyei küldöttgyűlés korábban egyhangúlag döntött arról, hogy Mesterházy Attila pártelnökké választását támogatja a kongresszuson.

Arra a kérdésre, miből gondolják, hogy politikai leszámolás a szervezet feloszlatása, Kovács Barnabás azt mondta, azért, mert jogi alapja nincs a döntésnek, hiszen nem minden szervezetnél voltak problémák, Tóth Bertalan szerint is csak a szervezetek nyolcvan százalékánál voltak hiányosságok.

Egy másik kérdésre, hogy a feloszlatásban szerepet játszott-e, hogy a megye Mesterházy Attila pártelnökké választását támogatta, Kovács Barnabás közölte, erről nem beszélt a pártelnökkel, de nem kell "Sherlock Holmesnak lenni, hogy az ember valamilyen következtetésre ez ügyben jusson".

Molnár Zsolt pártigazgató korábban az ATV-nek a gazdálkodás, a pénzügy, a tagnyilvántartás, és a helyi tisztújítás menetében történt szabálytalanságokkal indokolta a Pest megyei szervezet felfüggesztését.

Hangsúlyozta azt is, senkinek nem szűnt meg a párttagsága, fél éven belül mindenki csatlakozhat valamelyik szervezethez.

Sajtóhírek szerint a Pest megyei szervezet újjászervezéssel Hiller Istvánt, az Országgyűlés szocialista alelnökét bízta meg az elnökség.

Az MSZP szombaton, a koronavírus-járvány miatt online tartja soron következő tisztújító kongresszusát, amelyen Pest megyének 29 küldöttje lett volna.

A párttagok zárt listán szavazhatnak az MSZP vezetőire; az egyetlen szabályos listát a jelenlegi pártelnök Tóth Bertalan, valamint Kunhalmi Ágnes választmányi elnök nyújtotta be, így ők lehetnek a szocialista párt első társelnökei.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!