A Francia Természettudományi Akadémia tagjává választották Karikó Katalint

Belföld, 2022.06.17

A Francia Természettudományi Akadémia (Académie des Sciences) tagjává választották Karikó Katalint, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) alumnáját és kutatóprofesszorát - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény pénteken az MTI-t.

Széchenyi-díjasok - Karikó Katalin kutatóbiológus A közlemény szerint a beiktatási ceremóniát, melyen a biokémikus mellett még tizenöt kutató vált a tudományos testület tagjává, kedden rendezték Párizsban. Az ünnepségen az új akadémikusok székfoglaló előadást tartottak.

Az akadémia tavaly ősszel az mRNS-sel és annak terápiás felhasználásával kapcsolatos úttörő kutatásaiért Karikó Katalinnak ítélte oda legrangosabb kitüntetését, a Grande Médaille-t.

A közlemény kitér arra is, keddtől Párizs adott otthont az European University Alliance for Global Health (EUGLOH) öt egyetemet egyesítő szövetség éves csúcstalálkozójának. Az SZTE, továbbá a Paris-Saclay Egyetem, a Lundi Egyetem, a Portói Egyetem, a Ludwig Maximilan Egyetem vezetői és munkatársaik, az oktatók és hallgatók képviselői megvitatták, hogy az EUGLOH milyen szerepet játszott a globális egészségügyi kihívásokra adott válaszadásban. A 2019-ben létrejött EUGLOH mérleget készített arról, hogy a szövetség mit jelentett eddig az érintett egyetemek polgárai számára; mit adott hozzá az oktatási, tudományos és innovációs célok megvalósításához. A párizsi találkozón vázolták továbbá az új tagokkal bővülő EUGLOH jövőképét.
(MTI)

Címkék

Karikó Katalin
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!