A korrupció megelőzését célzó kutatások és képzések folynak az NKE-n

Belföld, 2020.09.16

A korrupció megelőzését célzó kutatások és képzések folynak a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE).

Az intézmény MTI-hez eljuttatott szerdai közleménye szerint az NKE által szervezett, a Széchenyi 2020 programban támogatott "Kapacitásfejlesztés és szemléletformálás a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítése, illetve megelőzése érdekében" című projektben mintegy ötvenezren vettek részt. A Nemzeti Védelmi Szolgálat vezetésével, összesen 5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból megvalósuló konzorciumi projektben az egyetemnek 374 millió forintból 2017 márciusától nemcsak új, a korábbinál szélesebb körű antikorrupciós képzési portfólió kialakítására nyílt lehetősége, de ezen képzések a "Probono" rendszeren keresztül beépültek a közszolgálati továbbképzési rendszerbe, minden tisztviselő számára biztosítva az általános és speciális antikorrupciós képzéseket.

A projekt elsődleges céljai között szerepel a korrupció komplex visszaszorítása. Ennek egyik eszköze a megelőzés, melyhez hozzátartozik többek között a képzés, a szervezetfejlesztés és a kutatás. Az antikorrupciós témában hét kutatás valósult meg, amelyek a Nemzeti Korrupcióellenes Programban és a hozzá kapcsolódó intézkedési tervekben foglalt feladatok támogatását szolgálták. Ezen kutatások révén új, átfogóbb ismeretekre derült fény a korrupcióról és az annak kezelését elősegítő integritásmenedzsment eszközökről.

A program része a hivatásetika, integritás és antikorrupciós képzések kidolgozása és biztosítása is. Ezt szolgálta egyebek között a közszolgálati tisztviselők, az integritás tanácsadók online és jelentéti képzése, továbbá a szakirányú képesítéssel már rendelkező, az államigazgatási szerveknél jelenleg is tevékenykedő integritás tanácsadók folyamatos továbbképzésének biztosítása.

A 2021. március 31-ével záruló projektben készült tanulmányok az NKE tudásportálján érhetőek el a https://tudasportal.uni-nke.hu/ oldalon - olvasható a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!