A Novofer Alapítvány A Műszaki Szellemi Alkotásért közleménye (1. rész)

Belföld, 2018.09.12

    Budapest, 2018. szeptember 12., szerda (OS) - A NOVOFER Alapítvány immár 30. alkalommal hirdeti meg a Gábor Dénes-díj felterjesztési felhívását, mely az innovációs folyamatban alkotó módon résztvevő szakemberek fokozott erkölcsi elismerését célozza.

A Kuratórium kéri a gazdasági tevékenységet folytató társaságok, a kutatással, fejlesztéssel, oktatással foglalkozó intézmények, a kamarák, a műszaki és természet-tudományi egyesületek, a szakmai vagy érdekvédelmi szervezetek ill. szövetségek vezetőit, továbbá a Gábor Dénes-díjjal korábban kitüntetett szakembereket, hogy 2018. október 10-i határidővel jelöljék GÁBOR DÉNES-díjra azokat az általuk szakmailag ismert, kreatív, innovatív, jelenleg is tevékeny, az innovációt aktívan művelő (kutató, fejlesztő, feltaláló, műszaki-gazdasági vezető) szakembereket, akik a műszaki szakterületen:
. kiemelkedő tudományos, kutatási-fejlesztési tevékenységet folytatnak,
. jelentős, a gyakorlatban az elmúlt 5 évben bevezetett, konkrét tudományos és/vagy műszaki-szellemi alkotást hoztak létre,
. megvalósult tudományos, kutatási-fejlesztési, innovatív tevékenységükkel hozzájárultak a környezeti értékek megőrzéséhez, a fenntartható fejlődéshez,
. személyes közreműködésükkel megalapozták és fenntartották intézményük innovációs készségét és képességét.


Kiadó: Novofer Alapítvány A Műszaki Szellemi Alkotásért

-------------------------------------------------------------------


Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.

Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.

(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!