A Volánbuszt jelölte ki az önkormányzat a hódmezővásárhelyi buszszolgáltatás végzésére

Belföld, 2021.03.10

A hódmezővásárhelyi önkormányzat a kényszerkijelölési jogával élve szerdán a helyi autóbuszos tömegközlekedés közfeladatának szolgáltatójaként a Volánbusz Zrt.-t jelölte ki, a március 1-jén életbe lépett óránkénti menetrend és díjszabás szerint - tájékoztatta a polgármesteri hivatal az MTI-t.

Volánbusz-logó Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom) tavaly decemberben döntött a helyi buszközlekedés átszervezéséről Jovány Gyula helyi vállalkozó tervei alapján. Ez alapján március 1-jétől kettő, a műszakváltásokhoz igazodó "munkásjárat" és három, a kórházat, a piacot és a bevásárlóközpontokat érintő körjárat közlekedik óránként. A városkártyával rendelkező hódmezővásárhelyiek ingyenesen használhatják ezeket a buszjáratokat. A szolgáltatás ellátására két évre pályázatot írt ki az önkormányzat. A legkedvezőbb - mintegy 90 millió forintos - ajánlatot Jovány Gyula cége, a Jovány Busz Kft. nyújtotta be.

A vállalkozás március 1-jén megkezdte a szolgáltatást, ám a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal március 3-án felfüggesztette a cég működését, mivel annak két külföldről behozott járművén nem végezték el a "közforgalmú személyszállításra alkalmas" minősítéséhez szükséges műszaki vizsgálatokat. Ennek oka az volt, hogy a Jovány Busz Kft. nem kérte a menetrend szerinti személyszállításhoz szükséges engedélyt.

A hatóság a honosításkor tévedésből a járművek műszaki adatlapjára azonban felvezette a "közforgalmú személyszállításra alkalmas" záradékot is, ezt a forgalmi engedélybe is bejegyezték. Azonban a tévedést a kormányhivatal észlelte, ezért a két autóbusz műszaki adatlapjairól a bejegyzést törölte. A forgalmi engedélyekre tévesen felvezetett záradékok törléséről a cégnek kellett volna gondoskodnia, ám a társaság ennek a szolgáltatás megkezdéséig, nem tett eleget.

Az önkormányzat korábbi tájékoztatása szerint hatóság döntésével szemben azonnali jogvédelmet kért, Jovány Busz Kft. Pedig bírósághoz fordul.

A Volánbusz korábban azt közölte, hogy a hatályos közszolgáltatási szerződésének megfelelően március 1-jétől is változatlan menetrend szerint indítja helyi autóbuszjáratait Hódmezővásárhelyen, mert a vállalat nem kapott a megállapodás felmondásáról szóló hivatalos értesítést az önkormányzattól.
(MTI)

Címkék

Volánbusz Zrt. Márki-Zay Péter Jovány Gyula Hódmezővásárhely
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!