Alapítványi iskolai csalás miatt emeltek vádat hét ember ellen Szegeden

Belföld, 2022.01.28

Vádat emeltek hét ember ellen, mert éveken keresztül jogosulatlanul vettek igénybe állami támogatást alapítványi fenntartású iskolák több száz diákja után - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.

Rendőrség Saághy Flóra közölte: tettesként, illetve bűnsegédként elkövetett minősített költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emeltek vádat az ügyben.

Szegeden 2001 szeptemberében hátrányos helyzetű fiatalok és kábítószer-függőségben szenvedők támogatására egy közhasznú alapítvány jött létre, amelynek kuratóriumi elnöke a vádlottak egyike volt. A szervezet két oktatási intézményt is létrehozott a városban, ahol a többi vádlott vezetői, vezetőhelyettesi, illetve ügyintézői feladatokat látott el.

Az iskolák fenntartójaként az alapítvány a jogszabályok szerint minden tanévben, félévente jogosult volt a tényleges tanulói létszámhoz igazodó normatív támogatás igénybevételére az első szakképesítésüket ott megszerző diákok után. A vádirat szerint azonban csaknem kilencszáz olyan tanuló után is igényeltek és kaptak állami támogatást, aki nem állt tanulói jogviszonyban az oktatási intézményekkel, vagy beiratkozott ugyan, de a tanórákat sosem látogatta.

A vádlottak által 2012 és 2014 között jogosulatlanul igénybe vett állami támogatás összege meghaladja a 112 millió forintot. A költségvetésnek okozott vagyoni hátrány még nem térült meg - írta az ügyész.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!