Átadták a balatonfőkajári vasútállomást

Belföld, 2018.04.05

Átadták a megújult balatonfőkajári vasútállomást. A Balaton északi kapujaként emlegetett településen a nyári szezon kezdetére teljesen megújul az állomás környezete is.

Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója az épület csütörtöki átadása alkalmából rendezett ünnepségen azt mondta, hogy a MÁV célul tűzte ki a kisebb települések állomásainak megújítását, így került sor Balatonfőkajár-felső állomásépületének átépítésére is. Hozzátette: mintegy 80 millió forintból újult meg a közel 100 négyzetméteres épület külső része az 50-es években épült megálló falainak lebontását követően, valamint akadálymentesítették a belső tereket, megújult a fűtési, elektromos és vízgépészeti hálózat. A vezérigazgató az összefogás jó példájának nevezte a felújítást, melyet szavai szerint az utasokért végeztek el. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a MÁV megújulását szimbolizálja az állomás átalakítása. Felidézte: 2014-ben kereste meg a település vezetője az állomás megújításának gondolatával. Ez az állomásépület is hozzájárul majd ahhoz, hogy a Balaton egész évben vonzó programokat és lehetőségeket nyújtson - hangsúlyozta. Forró Zsolt, Balatonfőkajár független polgármestere azt mondta, hogy a település lakóinak 15 éves álma vált valóra. 2003-ban, amikor bezárták az állomást Balatonfőkajár-alsón, a település lakói a felső állomásépületért kezdtek küzdeni, ami jó döntésnek bizonyult - mutatott rá a polgármester.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!