Az Áldott Kereszt Egyesület közleménye

Belföld, 2018.07.26

    Budapest, 2018. július 26., csütörtök (OS) - Hatméteres világító keresztet avatnak a Csongrád megyei Baks községben. Felállítását a zalalövői Áldott Kereszt Egyesület kezdeményezte, és a terv az Emberi Erőforrások Minisztériuma illetve a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósult meg. A keresztet a tervek szerint Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök szenteli fel.

Az Áldott Kereszt Egyesület szándékai szerint az ország több pontján is áll majd hasonló szimbólum, amely nem csupán az ország keresztény gyökereire utal. A civil szervezet így is szeretné tudniillik felhívni a figyelmet arra, hogy a Kárpát-medence cigányságának legfontosabb zarándokhelye, a Komárom-Esztergom megyében található Csatka kegyhelye jelentős felújításra szorul. A rekonstrukció kezdeményezésének élére az Áldott Kereszt Egyesület állt dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Cigánypasztorációs Bizottságának vezetője illetve dr. Márfi Gyula veszprémi érsek támogatásával.
Az egyesület illetve a hívő cigányság bízik abban, hogy a felújítás megvalósulása után Ferenc pápa Magyarországra látogat, és megáldja majd a csatkai kegyhelyet. A világító keresztek fényével neki is utat kívánnak mutatni Magyarország felé, jelezve azt, hogy Magyarország keresztény ország, és az is marad, mert hű a gyökereihez, lakói pedig vallják, hogy a keresztény hit erőt ad mindannyiuknak.

Kövesi Csaba elnök
Áldott Kereszt Egyesület
Zalalövő

Kiadó: Áldott Kereszt Egyesület

-------------------------------------------------------------------


Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.

Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.

(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!