Báthory Istvánról neveznék el az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolát

Belföld, 2024.04.26

Portálunk értesülése szerint átneveznék az egykori Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola nevét.

Megváltoztatják a szegedi Ságvári-gimnázium nevét Szeged egyik legjobb oktatási intézményének neve jelenleg Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, ez azonban hamarosan megváltozhat, hiszen több független forrásunk szerint is Báthory István erdélyi fejedelemről tervezik elnevezni az oktatási intézményt, amely azonban nem nyerte el mindenki tetszését.  

Egyelőre még csak tervezetről van szó, de mint ismert, a szóban forgó oktatási intézmény nevét már többször is megváltoztatták, legutóbb 2015-ben, amely nagy felháborodást váltott ki a szegediek körében, még fáklyás felvonulást is szerveztek a névváltozás ellen. Ságvári Endre "nem kívánatos" lett, majd az illetékes minisztérium döntött a névváltozásról. Korábban egyébként felmerült Hunyadi János, Szent-Györgyi Albert, valamint az is, hogy csak Ságvári legyen az oktatási intézmény neve.  

Báthory István magyar főnemes, költő és erdélyi fejedelem volt, sőt lengyel király és litván nagyfejedelem is. Báthory bátran szembeszállt Rettegett Iván cárral is, sikeres hadjáratokat folytatott Oroszország ellen, sőt a meghódításával is kacérkodott. Báthory élete végéig megmaradt magyarnak, ugyanakkor a lengyelek is az egyik legnagyobb királyukat tisztelik benne.  

Egyelőre nem tudni biztosan, hogy lesz-e névváltoztatás, hiszen értesüléseink szerint adott esetben az újabb tüntetést vonhat maga után.  

Ön kiről nevezné el az intézményt?
 
 
 
 
Szavazok


Fotók: Archív képek
(Webrádió)

Galériánk

Megváltoztatják a szegedi Ságvári-gimnázium nevét Megváltoztatják a szegedi Ságvári-gimnázium nevét Megváltoztatják a szegedi Ságvári-gimnázium nevét Megváltoztatják a szegedi Ságvári-gimnázium nevét
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!