Döntött a hódmezővásárhelyi közgyűlés a város belterületi útjainak felújításáról

Belföld, 2018.04.26

Hódmezővásárhely félszáz belterületi útjának és több nagy forgalmú utca járdájának felújításáról döntött a város közgyűlése csütörtökön este megtartott, a nap folyamán második rendkívüli ülésén.

A beruházásról szóló döntést a testület minden tagja támogatta, a fejlesztés forrását megteremtő költségvetési módosítást azonban csak a közgyűlés többségét alkotó Fidesz képviselői és Szabó Pál támogatta. A Jobbik listáján a közgyűlésbe került politikus bejelentette, kilépett a pártból, de mandátumát megtartja.

A Járható Vásárhely program keretében 48 belterületi utat, és 21 nagy forgalmú utca járdáit újítják föl az év végéig, a beruházások költsége mintegy 1,16 milliárd forint. A javaslatot Hegedűs Zoltán, a helyi Fidesz frakció vezetője terjesztette elő. A közgyűlés rendkívüli ülésén kedden és csütörtök délelőtt tárgyalta a tervet, Márki-Zay Péter (független) polgármester azonban a szavazást megelőzően mindkét alkalommal elnapolta a tanácskozást.

A közgyűlés a költségvetés végrehajtásáról szóló rendelet módosításáról is döntött, és megvonta a polgármester jogkörét, hogy 100 millió forint összeghatárig előirányzat-módosítást és -átcsoportosítást hajtson végre az önkormányzat büdzséjében.

Csütörtök délutánra a polgármester a közgyűlés rendes ülését is összehívta, mivel azonban az időpont a Fidesz képviselőinek nem volt alkalmas, technikai szünetet rendelt el. Az ülést későn este folytatták.

A közgyűlés többsége nem támogatta a polgármester a javaslatát, amely a helyi vállalkozásoknak az önkormányzat által az építményadóból az alkalmazottak bérfejlesztéséhez nyújtott önkormányzati támogatást cégenként éves szinten egymillió, dolgozónként százezer forintban maximálta volna.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!