TV műsor

"Eltűntek" az utak az olvadó hó alatt Ukrajnában

Belföld, 2017.02.28

Olvad a hó Ukrajnában, alatta valósággal "eltűntek" az utak Ukrajnában, vagyis olyan rossz állapotban vannak, hogy alig lehet közlekedni rajtuk, mivel a karbantartásukra szánt állami költségvetési pénzek nagy részét elsikkasztják.

Az autósok az UNIAN ukrán hírügynökség keddi írása szerint emiatt tréfálkoznak azon, hogy a hóval együtt mintha maguk az utak is "elolvadtak" volna.

A helyzet kétségtelenül nem szívderítő. Az ország 170 ezer kilométernyi útszakaszának - különböző számítások alapján - 70-90 százaléka van jelentősen romlott állapotban, és a kátyúk már évek óta okoznak kellemetlenségeket az autósoknak. Ukrajna a világ 132 államáról készített felmérés alapján az ötödik helyen áll a legrosszabb minőségű utakkal rendelkező országok rangsorában.

Eközben minden ukrajnai autótulajdonos évente legalább 10 ezer hrivnyát, azaz csaknem 108 ezer forintot fizet az államkasszába az utak karbantartására. A benzin árának mintegy 40 százaléka, a dízel üzemanyagénak pedig a 30 százaléka folyik be az ukrán állami költségvetésbe. Ez az UNIAN számítása szerint 2,23 milliárd hrivnya (24,6 milliárd forint) havonta. Ezen felül vámot is fizetnek az ukránok egy külföldről behozott gépkocsiért, ami több száz millió dollár bevételt jelent évente az államkasszának.

A hírügynökség rámutatott arra, hogy évente igen jelentős összeget különítenek el a költségvetésből útfelújításra, tavaly 19 milliárd hrivnyát (205 milliárd forint), idén pedig 14,2 milliárd hrivnyát (153,2 milliárd forint).

Nem megnevezett szakértők ugyanakkor arról beszéltek az UNIANNAK hogy több mint a felét az útkarbantartásra szánt állami költségvetési pénzeknek "különböző szinteken" elsikkasztják. Emiatt a kátyúkat olcsó, rossz minőségű anyagokból töltik fel, így azok már a következő évben a tél folyamán ismét kikopnak, s lehet újrakezdeni rajtuk a munkát.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!