Felújítják az iregszemcsei katolikus templom tetőszerkezetét

Belföld, 2020.09.16

Felújítják az iregszemcsei Kisboldogasszony katolikus templom tetőszerkezetét, a rekonstrukció várhatóan novemberben fejeződik be.

A barokk műemléképületen kicserélik a tetőhéjazatot és a rossz állapotú fedélszék sok elemét, a többit pedig megerősítik - mondta Szász Gábor, a Pécsi Egyházmegye építésze az MTI-nek.

Az eddigi palaborítás helyett cseréppel fedik a tetőt, csapadékvíz-elvezetőt és villámhárítót építenek - tette hozzá.

Az építész megemlítette, hogy a templom 2010-ben tartószerkezeti megerősítést kapott, tavaly elkészült a sekrestye felújítása, és a főlépcsőt is újjáépítették.

A felújítást 14 millió forintos állami támogatással és a pécsi egyházmegye hozzájárulásával, 46 millió forintból végzik el - tájékoztatott Hajdú Zsófia az egyházmegye gazdasági irodájának főmunkatársa.

Az 1766-ban épült, egyhajós templomban megőrizték az eredeti barokk oltárt és szószéket, működik az 1880-as években készült Angster-orgona, amelynek eredeti sípjait az első világháború alatt elvitték, majd 1924-ben pótolták.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!