Fidesz: ötvenmilliós bírságot kapott a józsefvárosi önkormányzat a menzabotrány miatt

Belföld, 2020.06.30

Ötvenmillió forint bírságot szabott ki a VIII. kerületi önkormányzatra a Közbeszerzési Hatóság, mert többszörösen jogsértőnek találta azt a szerződést, amelyet Pikó András (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) helyi polgármester "a veszélyhelyzet utolsó napjait kihasználva" közétkeztetési szolgáltatás ellátására kötött egy céggel - közölte Szilágyi Demeter, a Fidesz józsefvárosi képviselője kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

A képviselő azt mondta: a hatóság a döntést azzal indokolta, hogy nem érvényesültek azok a közbeszerzési alapelvek, amelyek szerint átláthatónak és többszereplősnek kell lennie az eljárásnak. Nem volt jogalapja, hogy az eljárásra csak egy ajánlattevőt hívjanak meg, és az is jogsértő, hogy az eljárás a nyilvánosság teljes kizárásával történt - ismertette. Hozzátette: a szolgáltatásban résztvevő cég ötmillió forintos bírságot kapott.

A cég az elmúlt héten megbukott egy élelmiszerbiztonsági ellenőrzésen, mert 32 kiló romlott élelmiszert találtak a konyháján - emlékeztetett Szilágyi Demeter.

A képviselő szerint a hatóság döntésével egyértelművé vált, hogy Pikó András visszaélt a veszélyhelyzet adta jogkörével.

A testület nem fogja szó nélkül hagyni, hogy ilyen mértékben károsította meg a józsefvárosiakat, a polgármesternek felelnie kell a döntéséért - hangsúlyozta.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!