TV műsor

Hatpárti ellenzéki egyetértés a lakhatási problémák kezeléséről

Belföld, 2017.10.11

Alapvetően egyetértettek a Város Mindenkié nevű civil szervezet lakhatási problémákra adott hatpontos javaslatcsomagjával az MSZP, az LMP, a DK, az Együtt, a Párbeszéd és a Momentum képviselői egy szerdán, Budapesten tartott fórumon.

A pártok képviselőit elsőként arról kérdezték, hogy alkotmányba foglalnák-e a lakhatáshoz való jogot, a hat kérdésből egyedül ebben nem alakult ki teljes egyetértés a részvevők között, mivel Szigetvári Viktor, az Együtt választmányi elnöke azt mondta, a lakhatáshoz való jogot második generációs jogként tudja elképzelni, az ahhoz kapcsolódó követelmények ugyanis szerinte a törvények szintjén is kikényszeríthetők.

Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja kiemelte, már régen rögzíteni kellett volna az alkotmányban a lakhatáshoz való jogot. Arra a felvetésre, hogy ezt 2009-ben a parlamentben az MSZP nem szavazta meg, azt válaszolta, hogy szégyelli magát emiatt, és "volt egy erőszakos miniszter, akinek a miniszterelnök nem tudott ellenállni".

Szél Bernadett, az LMP társelnöke, miniszterelnök-jelöltje elmondta, kormányra kerülve kialakítanák az állami bérlakás szektort, az adósságkezelési szolgáltatást, visszaállítanák lakásfenntartási támogatást, továbbá szeretnék megvalósítani a rezsiköltségek tartós és fenntartható csökkentését.

Niedermüller Péter, a DK elnökségi tagja arról beszélt: az egyetértés mellett azon kell gondolkodni, a jog alkotmányban való rögzítése hogyan valósítható meg.

Orosz Anna, a Momentum elnökségi tagja szerint a jelenlegi támogatási rendszer, amelyben a felső-középosztály kedvezményezett helyzetben van, fenntarthatatlan és morálisan elfogadhatatlan - mondta.

A politikusok egyetértettek abban is, hogy ki kell alakítani egy a jelenleginél jóval kiterjedtebb bérlakás szektort.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, Zugló polgármestere arról beszélt, hogy a magyar lakáspolitikának az egyik legnagyobb problémája az, hogy nincsen közösségi lakásszektor,és az önkormányzatoknál maradt bérlakások nagyon leromlott állapotban vannak.

A meghívottak között abban sem volt vita, hogy be kell vezetni egy, az ország minden településén egységes feltételek mellett igénybe vehető lakásfenntartási támogatást, valamint elérhetővé kell tenni az adósságkezelési szolgáltatás és az adósságcsökkentési támogatást.

A biztonságos, megfizethető magánbérleti szektor megteremtésében is egyetértés volt.

Karácsony Gergely a kollégiumok számának növelését sürgette, ami szerinte mérsékelhetné a lakásbérletek árát. Orosz Anna ehhez hozzátátette, magánlakások bevonásával is bővítenék a kollégiumi férőhelyeket, a nem lakott lakásokra pedig adót vetnének ki, ezzel is ösztönözve azok kiadását. Szigetvári Viktor ezzel összefüggésben a kiadott lakások utáni adó- és adminisztrációcsökkentést sürgetett.

Az ellenzéki politikusok között konszenzus volt a gyermekes családok lakhatáshoz való jogának intézményesítésében is, Niedermüller Péter pedig ezt nevezte a legfontosabbnak a hat pont közül.

A részvevőket egységesek voltak abban is, hogy kriminalizáció helyett célzott lakhatási támogatással segítenék a hajléktalanokat.

A többi megszólalóhoz hasonlóan Korózs Lajos is elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormányoldal a hajléktalanok ellenséggé tételéből próbál politikai hasznot húzni, ahelyett, hogy valódi segítséget nyújtanak a rászorulóknak. A szervezők erre válaszolva azt kérdezték, ha ez az MSZP hivatalos álláspontja, akkor korábban Molnár Gyulya, a XI. kerület korábbi szocialista polgármestere és Tóth József Angyalföld jelenlegi MSZP-s vezetője miért tett, illetve tesz a hajléktalanokat sértő intézkedéseket. Korózs Lajos válaszában azt mondta, nem ért egyet ezekkel a lépésekkel és erről megpróbálja meggyőzni párttársait.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!