Hollik: Brüsszel a felelős az európai "rezsiválságért"!

Belföld, 2021.10.16

Ma Európában "rezsiválság" van, és ebben Brüsszel felelőssége egyértelmű - jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója a szombaton az MTI-hez eljuttatott videójában.

Hollik István a felvételen leszögezte: Brüsszel erőltette - klímavédelem címszava alatt - a hagyományos európai energiatermelés leépítését, miközben minden átmenet nélkül liberalizálták a gáz- és árampiacot.

"Ezzel teljes mértékben kiszolgáltatták az európai embereket és vállalkozásokat az energiaszolgáltatóknak. Most pedig azt mondják, hogy nincs mit tenni a magas árak ellen" - fogalmazott a politikus.

Hozzátette, hogy ezt az álláspontot osztja a magyar baloldal is, "de ezt a lemezt már ismerjük": ez az a régi gyurcsányi politika, ami 2010 előtt a háromszorosára emelte a rezsi árát.

"A baloldal szerint a rezsicsökkentés - ami egyébként egyértelmű segítséget nyújtott a magyar embereknek - egy felelőtlen döntés volt. Szerintünk viszont az egyetlen lehetséges döntés volt a rezsicsökkentés, ami ráadásul már bizonyított is, hiszen bevezetése előtt a rezsi ára nálunk volt az egyik legmagasabb Európában" - hívta fel a figyelmet a kommunikációs igazgató, hozzátéve, hogy most viszont ez az egyik legalacsonyabb.

Hollik István úgy folytatta: az áremelési terveket Brüsszelben most megpróbálják klímavédelemnek álcázni, ami azt jelenti, hogy az uniós kibocsátás-kereskedelmi rendszert kibővítenék a közúti közlekedésre, vagyis az autókra, valamint az épületekre, vagyis a családi házakra és a lakásokra.

"Klímavédelemről beszélnek, közben egy új adónemet vezetnének be. Ez havi 32 ezer forintba kerülne a magyar embereknek" - emelte ki Hollik István, hozzátéve, hogy a magyar baloldal támogatja Brüsszel tervét.

"Mi viszont ellen fogunk állni ezeknek a brüsszeli terveknek; meg fogjuk védeni a rezsicsökkentést, és a V4-es országokkal együtt meg fogjuk vétózni az uniós klímaadó tervét, mert úgy gondoljuk, hogy a klímavédelem árát nem az európai és a magyar embereknek, hanem a nagy klímaromboló multicégeknek kell megfizetniük" - hangsúlyozta a Fidesz kommunikációs igazgatója.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!