Jászai Gellértet választotta kuratóriumi tagnak a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány

Belföld, 2023.04.14

Jászai Gellértet, a 4iG csoport elnökét választotta kuratóriumi tagnak a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány pénteki kuratóriumi ülésén - közölték pénteken a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) honlapján.

Jászai Gellért A közleményben idézték Jászai Gellértet, aki nagy megtiszteltetésnek nevezte a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány felkérését, amelynek köszönhetően részt vehet a 150 esztendős felsőoktatási intézmény munkájában.

Az SZTE Magyarországon az informatikai és mérnöki képzés egyik kiemelkedő központja, a 4iG szakértői, illetve a cég szegedi kirendeltsége hosszú évek óta együttműködik az egyetemmel - hangsúlyozta az üzletember.

Megválasztása után Jászai Gellért úgy fogalmazott, büszke arra, hogy személyes részvétele tovább erősítheti az egyetem szerepét a digitális tudás és a gazdaság kapcsolatában.

Jászai Gellért megválasztására azt követően került sor, hogy Lantos Csaba energiaügyi miniszter február 15-i hatállyal lemondott a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumi tagságáról.
(MTI)

Címkék

Jászai Gellért SZTE
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!