KDNP: megegyezés az egri polgármesterről és 12 önkormányzati képviselőjelöltről

Belföld, 2014.06.23

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) vezetése támogatja az egri Fidesz és KDNP megegyezését Habis László polgármesterként indulásáról és a tizenkét önkormányzati képviselőjelöltről. Ezt a kisebbik kormánypárt közölte hétfőn az MTI-vel.

Nyitrai Zsolt, a Fidesz egri országgyűlési képviselője, a párt Heves megyei elnöke előző héten Egerben sajtótájékoztatón jelentette be: a Fidesz egri csoportja Habis Lászlót javasolja polgármesterjelöltnek az októberi önkormányzati választásra. Elmondta: a korai polgármester-, illetve önkormányzati képviselő-jelölés azt mutatja, hogy erős szövetség jött létre Egerben a nemzeti-konzervatív oldalon. A széles körű összefogásban a Fidesz mellett további hat szervezet, a KDNP, az Egri Végvár Polgári Körök Fóruma, a Fidelitas, az Egri Lokálpatrióta Egylet, a Lungo Drom és a Nemzeti Fórum vesz részt.

Habis László 2010 és 2014 között Eger országgyűlési képviselőjeként a KDNP frakciójában ült, a parlamentben az önkormányzati és területfejlesztési bizottságnak volt az alelnöke. Jelenleg második ciklusát tölti polgármesterként.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!