Kósa Ádám: egyre több fogyatékossággal élő ember élhet méltóságteljes körülmények között Magyarországon

Belföld, 2018.03.20

Az Európai Parlamentben kedden megnyílt a Magyarországon fogyatékossággal élők elhelyezésének kormányzati stratégiáját bemutató kiállítás.

Kósa Ádám fideszes EP-képviselő megnyitó beszédében hangsúlyozta: a kiállítás azt mutatja be, hogy Magyarországon egyre több fogyatékossággal élő ember élhet méltóságteljes körülmények között, kikerülve a nehézségekkel küzdő, szegregált intézmények falai közül. A képviselő arra emlékeztetett, hogy Magyarország volt az első kelet-közép-európai ország, amely átfogó stratégiát alkotott a fogyatékkal élőket befogadó nagy intézetek kiváltására.

Elmondta, a nagy intézetek fokozatos megszüntetése és a lakók közösségbe kerülése nemcsak a fogyatékossággal élő gyermekek és felnőttek, hanem az egész társadalom számára fontos. A fogyatékossággal élők esélyt és lehetőséget kapnak egy jobb életre, munkára, miközben a helyi közösség megérti és megszereti őket, s valóban befogadóvá válik.

2023-ig 10 ezer fogyatékossággal élő fog lehetőséget kapni az önálló életre közösségi formában - közölte.

Az intézetekből kiköltöző fogyatékossággal élők példája bizonyítja, hogy a kormányzati stratégia működik, ami azért van, mert az embereket helyezi a középpontba. A személyes segítés és az önálló életvitelt támogató más, helyi és közösségi alapú szolgáltatások lehetővé teszik, hogy ugyanolyan életet éljenek, mint bárki más.

"Senkit nem hagyunk az út szélén, a fogyatékossággal élőknek is joguk van méltó és boldog életet élni" - fogalmazott a fideszes politikus.

Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke beszédében aláhúzta: a fogyatékossággal élő emberek a társadalom szerves részévé kell válniuk. Joguk van ahhoz, hogy döntsenek lakó- és munkahelyükről, és jogukban áll eldönteni, milyen Európában akarnak élni - tette hozzá.

Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a fogyatékkal élő embereket befogadó közösségek társadalmi szemlélete pozitív irányba változik, ami azt bizonyítja, hogy az elfogadás társadalmi méretekben formálható. A kisközösségekben élők esélyt kapnak egy jobb és teljesebb életre, a gondozóik egy más beállítottságú hivatásra, az őket befogadó közösségek által pedig Magyarország arra, hogy jobb minőségű társadalom épüljön.

"Közös célunk, hogy a fogyatékos emberek látható, hallható, egyenrangú és egyenjogú állampolgárai legyenek Magyarország" - húzta alá az államtitkár.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!