Lezárt akta: Két boltba is betört Szegeden

Belföld, 2023.06.07

A Szegedi Rendőrkapitányság befejezte a nyomozást annak a férfinak az ügyében, aki két boltba is betört Szegeden és onnan több mint 1 millió forint értékben lopott.

Betört bejárat A rendőrség adatai szerint a 39 éves férfi még 2022. szeptember 25-én hajnalban zúzta be téglával egy üzlet ajtaját Szegeden, ahonnan mintegy 200 ezer forint értékben lopott el alkoholos italokat. A rendőrök gyorsan azonosították az elkövetőt, akit pár napon belül elfogtak, majd gyanúsítottként hallgattak ki a Szegedi Rendőrkapitányságon. Később az is kiderült, hogy a férfinak nem ez volt az első bűncselekménye, ugyanis augusztusban azonos módszert alkalmazva egy másik boltba is betört, ahonnan közel 1 millió forint értékben lopott el alkoholt, édességet, illetve kozmetikumot.

A 39 éves férfi ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség, az ügy iratait pedig vádemelési javaslattal megküldték a Szegedi Járási Ügyészség részére.  
(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!