LMP: veszélyben az ivóvízellátás

Belföld, 2022.08.16

Kaotikusnak nevezte a víziközműrendszerek kezelésével kapcsolatos kormányzati elképzeléseket keddi online sajtótájékoztatóján Keresztes László Lóránt (LMP), az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának elnöke, aki szerint veszélyben van Magyarországon az ivóvízellátás.

Az ellenzéki politikus közölte: a kormányzat az ágazat problémáinak megoldása helyett zsarolással akarja állami kézbe venni a több ezer milliárd forint értékű hálózatokat, azzal fenyegetve, hogy ellenkező esetben nem ad forrást a működtetéshez.

A kormány azt kockáztatja középtávon, hogy instabil, megbízhatatlan lesz az ivóvízellátás - fogalmazott Keresztes László Lóránt, hangsúlyozva, 2010-ben e területen nehéz örökséget vett át a kabinet, ám azóta, a forráshiány miatt, gyorsuló ütemben romlik a hálózat állapota.

Az általa idézett adatok alapján ma már 80 százalék felett van a kockázatos minősítésű vízrendszerek aránya, 22 százalék az átlagos hálózati veszteség, vagyis az a vízhányad, amely a rossz minőségű csövek miatt elfolyik, ez pedig évi 30 milliárd forint veszteséget jelent.

Hozzátette, a következő 15 évre 3 ezer milliárd forint hiányzik ahhoz, hogy a legfontosabb közszolgáltatást Magyarországon fenn lehessen tartani, ezért évi 150-200 milliárd forint pluszforrásra van szükség a rendszerben.

Az LMP politikusa azt hangsúlyozta: nemzeti, de nem állami, hanem önkormányzati kézben kell tartani a víziközműveket, hiszen a települések látják át a legjobban és oldhatják meg leghatékonyabban a kapcsolódó feladatokat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!