Május 9-től végleges a forgalmi rend a Stefánián

Belföld, 2022.05.07

A terveknek megfelelően május 7-8-a között készül el a kivitelező a Stefánia aszfalt burkolatának kopórétegével a Vár utca és a színházi körforgalom közötti szakaszon - tájékoztatott közleményben Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata. Hétfőtől végleges lesz a forgalmi rend a Stefánián.

Stefánia felújítás A táblák kihelyezése és a burkolati jelek felfestése ezt követően, éjszakánként történik majd meg, így május 9. hétfőtől a végleges forgalmi rend szerint haladhatnak a közlekedők. A Stefánia és az Oskola utca ezután is munkaterület marad, így a kivitelező a közlekedők fokozott figyelmét kéri a területen. A hétvégi munkálatok következtében, erre a két napra ideiglenesen egyirányú lesz a forgalom a Stefániának ezen a szakaszán a Belvárosi híd irányából. 


A Dózsa György utca felől a Vörösmarty utca irányába kerülni kell. A 9-es 19-es trolik a Vértói út/Makkosház felé módosított útvonalon járnak, a Vörösmarty utca felé. Az egyszerűbb átszállás érdekében az 5-ös és 7A-s trolik ebben az időszakban a Körtöltés utca/Bakay Nándor utca felé szintén a Széchenyi tári buszmegállóban állnak meg - olvasható a közleményben. A Stefánia aszfaltozását követően telepítik a táblákat és éjszakánként készül el az útburkolati jelek felfestése, de ez már csak helyi korlátozások mellett. Május 9. hétfőtől végleges lesz a Stefánia és

a környező utcák közlekedési rendje, azaz a Deák Ferenc utcából balra a Belvárosi híd felé nem lehet kikanyarodni. A hídfőben működő jelzőlámpás csomópontot a szakemberek úgy programozták, hogy a Stefániáról Újszeged felé a korábbinál kétszer olyan hosszú ideje legyen a közlekedőknek felhajtani a hídra. 


A Stefánia és az Oskola utca, illetve a környező utcák továbbra is munkaterületek. A kivitelező a tervek szerint és időjárástól függően június 8-ig a Stefánián a felfestés és táblázás mellett befejezi a járdák díszburkolatát, valamint kertészeti munkálatokat végez, szemeteseket és kerékpártámaszokat szerel fel. A Híd utcán pollereket telepít, a Roosevelt téren május 9. hétfőn aszfaltozza le a parkolókat és az úttestet, valamint június 8-ig az Oskola utcán is szemeteseket és kerékpártámaszokat szerel fel. 


Befejeződik a projektben a kerékpárút-hálózat bővítése, elkészül a táblázás és útburkolati jelek festése azokban a belvárosi utcákban, amelyekben megnyitják a szembeirányú forgalmat a kerékpárosok számára. Elkészül az új kerékpárutak, -nyomok, -sávok, átvezetések felfestése és táblázása is - tájékoztatott közleményben Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata.


(Webrádió)

Címkék

Szeged Stefánia Végleges forgalmi rend Felújítás
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!