Meghirdette új évadjának programját a Szegedi Nemzeti Színház

Belföld, 2022.05.07

Szabadtéri zenés műsor keretében hirdette meg szombaton új évadjának programját a Szegedi Nemzeti Színház.

Barnák László főigazgató elmondta, a 2022/23-as évad műsorának összeállítása során törekedtek arra, hogy minél szélesebb palettáról válogathasson a közönség. A darabokat országosan elismert rendezők állítják színpadra, közülük többen korábban már sikeresen dolgoztak együtt a társulattal.

A premierek sora Molnár Ferenc Játék a kastélyban című vígjátékával kezdődik, amelyet Bezerédi Zoltán rendezésében szeptember végétől láthatnak a nézők. Peter Handke Nobel-díjas író Zdenek Adamec című színművének magyarországi bemutatóját a Reök-palotában tartják. A prágai Vencel téren 2003-ban magát felgyújtó 19 éves diákról szóló előadást Szilágyi Bálint rendezi. A Kisszínház első bemutatója Örkény István Macskajátéka Novák Eszter rendezésében.

Az évad első operapremierjeként október közepétől látható Carl Maria von Weber A bűvös vadász című műve Szőcs Artúr rendezésében. November tartják Eisemann Mihály, Halász Imre és Békeffi István Egy csók és más semmi című zenés vígjátékának premierjét, amelyet Juronics Tamás állít színpadra.

Felújításként újra műsora tűzik Ránki György Pomádé király új ruhája című meseoperáját Toronykőy Attila rendezésében. Decemberben lesz Lőrinczy Attila az 1728-as nagy szegedi boszorkányper - amelyben 12 embert ítéltek máglyahalálra - eredeti iratait felhasználva írt Élve megégetve - A szegedi boszorkányok című színművének ősbemutatója, a rendező Koltai M. Gábor.

Az évet ifj. Johann Strauss fő műve, A denevér című operettel zárja a szegedi színház Vida Péter rendezésében. A 2023-as év első nagyszínházi premierje a világ legismertebb musicalje, a Hegedűs a háztetőn, amelyet a főigazgató állít színpadra.

Elsősorban a diákoknak szól Benkó Bence és Fábián Péter újraértelmezett Lúdas Matyija, a Matyi elszabadul. A Szegedi Kortárs Balett a 2023-as Petőfi-emlékév alkalmából tűzi műsorra a Lánglelkű című táncjátékot, Juronics Tamás koreográfiáját, amelyhez a költő szabadon választott versei szolgáltatták a muníciót, a darab zenéjét, fiatal, de már nemzetközi sikereket elért komponisták írták.

Tavasztól látható Verdi utolsó műve, a Falstaff, a vígoperát Göttinger Pál rendezi. Vidovszky György állítja színpadra Ken Kesey 1962-ben megjelent klasszikus regénye, a Száll a kakukk fészkére színpadi változatát.

A prózai társulat évadot záró premierje Móricz Zsigmond Rokonok című regényéből készült színmű lesz, amelyet Szikszai Rémusz rendez. Az utolsó bemutató Szegedi Kortárs Balett Lear király történetét feldolgozó táncjátéka lesz április végén, a darab koreográfiáját Juronics Tamás készíti.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!