Megszüntették a taxiszolgáltatás hatósági árát Szegeden

Belföld, 2022.05.06

A taxiszolgáltatás hatósági árának megszüntetéséről döntött pénteki ülésén a szegedi közgyűlés.

Szegedi Önkormányzat Eddig a taxival utazóknak 600 forintos alapdíjat, 400 forintos kilométerdíjat, illetve 100 forint percenkénti időarányos díjat kellett fizetniük.

A vita során Botka László (Összefogás Szegedért) polgármester elmondta, a taxidíjak maximálása nem kötelező, csupán lehetőség az önkormányzatok számára, amellyel a megyei jogú városok többsége nem él.

A közgyűlés döntött a települési támogatásban részesülők körének átalakításáról is. A jövőben a rokkantsági, illetve rehabilitációs ellátásban részesülők - Szegeden mintegy 4500-an - is kapnak 10 ezer forintos támogatást. A jogszabályi előírásoknak megfelelően döntöttek arról is, hogy az alanyi jogosultság helyett a jövőben jövedelemhatárhoz kötik a támogatást, azok kaphatnak ilyet, akiknél az egy főre jutó nettó jövedelem nem éri el a 330 ezer forintot.

Új lakásrendeletet alkotott a szegedi közgyűlés. Kovács Tamás (Párbeszéd) gazdasági alpolgármester kifejtette, az arra rászorulók vagyoni viszonyaihoz, élethelyzetéhez igazítják a lakbértámogatás - 5 és 45 százalék közötti - mértékét, a korábbi öt helyett, három év helyben lakás után is pályázhatnak az érintettek bérlakásra, és csökken az előírt munkaviszony hossza is. Az elmúlt években az önkormányzat több mint hétszáz lakást újított fel és adott bérbe a piaci ár töredékéért.

Német Ferenc (Fidesz) hangsúlyozta, a kormányhivatal a korábbi rendeletet több ponton is törvénysértőnek találta.

Már jogerős bírósági ítélet is született arról, hogy az önkormányzat indokolatlanul szedett óvadékot a szociális bérlakásokban élőktől - közölte.

A testület döntött a városi kitüntetésekről is, amelyeket Szeged napja alkalmából május 20-án adnak át. Idén Szeged díszpolgári címét Szajbély Mihály irodalomtörténész, a szegedi kommunikáció és médiatudományi tanszék alapítója kapja.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!