OGY - Krónika 11. rész (Budapest fejlesztése, filmszakma, napirend után)

Belföld, 2018.07.17

A Budapest és agglomerációja fejlesztésével összefüggő állami feladatokról, valamint a magyarországi filmszakmai támogatási programról szóló törvényjavaslat vitájával folytatta ülését kedden a parlament, majd napirend utáni felszólalásokkal ért véget az ülés.



Fidesz: a javaslat egységes szemléletben kezeli a fővárosi fejlesztéseket


Vécsey László (Fidesz) azt mondta, a törvényjavaslat az agglomerációval egységes szemléletben igyekszik kezelni a fővárosi fejlesztéseket. A jogszabály bevezeti a kiemelt budapesti fejlesztés fogalmát - hívta fel a figyelmet a vezérszónok.

A Budapest Diákváros - Déli Városkapu Fejlesztési Program esetében az indítvány kizárólag törvényi szinten rendezhető jogszabályokat is meghatároz, ennek keretében valósul meg a Budapesti Atlétikai Stadion, az Extrém Szabadidőpark, a dunai evezősközpont és a mintegy 8500 diák szállásául szolgáló Budapest Diákváros - tette hozzá.

Az indítvány másik felére áttérve azt mondta, hogy a magyar filmipar 2004 óta megfigyelhető folyamatos erősödése nemcsak a GDP növekedéséhez járult hozzá, de számos munkahelyet is teremtett, most pedig a javaslat megteremti annak a lehetőségét, hogy a filmes támogatás mértékét 25-ről 30 százalékra emeljék.


MSZP: a javaslatnak vannak támogatható és zsigerből elutasított részei is


Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) arra hívta fel a figyelmet, hogy a csepeli helyszínen állt volna a 2024-re tervezett budapesti olimpia központja. Azt mondta, fél attól, hogy Magyarországon atlétikai világbajnokságot rendezzenek, mert annak ugyanúgy megnőhetnek a költségei, mint a vizes vb-nek.

Felhívta a figyelmet, hogy a budai Palotanegyedben létre akarnak hozni egy állami társaságot, amelyik száz éven keresztül kezeli az érintett ingatlanokat. Ez a társaság egy pénznyelő lesz - jelentette ki.

A törvénycsomagnak lenne támogatható része, például a filmiparról szóló, de olyan részei is vannak, amelyeket az ellenzék "zsigerből" utasít el - fogalmazott.


KDNP: létrehozzák a kiemelt sportesemény fogalmát


Vejkey Imre (KDNP) azt mondta, hogy a jövőben kiemelt budapesti fejlesztéseknek számítanak azok a költségvetési vagy EU-s forrásból finanszírozott kormányzati építkezések, amelyeket a kabinet kiemeltté nyilvánított és központi költségvetési szervek vagy száz százalékban állami tulajdonban álló társaságok valósítanak meg.

Az állam százszázalékos tulajdonában álló nonprofit társaság feladata lesz a kiemelt budapesti fejlesztések előkészítése - közölte.

Hozzátette: az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a filmszakmai támogatást Magyarországon 25-ről 30 százalékra emeljék.


DK: ezentúl a fővárosban mindenről a kormány dönt


Arató Gergely (DK) egyetértett a filmszakmai támogatásra vonatkozó résszel. Azt azonban bírálta, hogy ehhez az indítványhoz "hozzácsapták" a Budapestre vonatkozó jogszabály-módosításokat. Úgy sikerült kivételes sürgősségi eljárásban beterjeszteni egy törvényjavaslatot, hogy ahhoz érdemben az önkormányzatok nem tudtak hozzászólni - jelentette ki. A jogszabály leegyszerűsítve arról szól, hogy a fővárosban mindenről a kormány dönt - fogalmazott.

A Várnegyedben "őfelségének épül az új királyi palota", és ehhez a kormányzat megpróbál minél kellemesebb környezetet biztosítani - jelentette ki. Az I. kerületben gyakorlatilag megszüntetik az önkormányzatiságot, közvetlen kormányzati irányítást vezetnek be - mondta.


Párbeszéd: mi indokolja a kivételes eljárást?


Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) arról érdeklődött, hogy mi indokolja a kivételes eljárást, emellett a budapesti beruházásokat érintő javaslatok kapcsán azt mondta, már ismerik a kiemelten közérdekű beruházás fogalmát, ennek keretében szabad kezet adnak a kivitelezőnek, és semmilyen rendeletet nem kell betartania a beruházás során.

Hozzátette, nem gond, ha összehangolják a beruházásokat, de egyúttal gyámság alá helyezik Budapestet. Feltette kérdést: a benyújtók egyeztettek-e Tarlós István főpolgármesterrel, vagy helyi képviselőkkel erről a javaslatról.


Jobbik: az egész javaslat egy "fedősztori"


Hegedűs Lorántné (Jobbik) szerint a törvényjavaslat egy "fedősztori", mivel az előterjesztésben szerepel, hogy a csepeli helyszínre további magánbefektetőket várnak. Szerinte így a tervek nem is a kollégiumról vagy a sportkomplexumról szólnak, hanem arról, hogy milyen magánbefektetések valósulnak meg a területen. Feltette a kérdést: ki lesz az, aki ezt megteszi és a törvény erejénél fogva akár a főpolgármestert is utasíthatja?

Emellett a képviselőnő nehezményezte, hogy extrém gyors eljárásrendet alkotnak meg és minden, az eljárást korlátozó beleszólás jogát elveszik.


Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a vitában elhangzottakra reagálva azt mondta, "nincs új a nap alatt", a Liget projekt, valamint a Duna Aréna építése miatt voltak már ilyen törvényjavaslatok a Ház előtt. Kiemelte, hogy egyes jogszabályi feltételek számos beruházást tudnak akadályozni, és erről a vidéki polgármestereknek saját tapasztalatai vannak.

Kiemelte még, dezinformáció, hogy bármilyen módon átalakítanák a lakóövezetet a budai Várban.


Napirend után


Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Ungár Péter LMP-s képviselő, aki az autista gyermekeket nevelő családokról beszélt. Varga-Damm Andrea a falvak elnéptelenedésére hívta fel a figyelmet, Ovádi Péter (Fidesz) az elmúlt hetek időközi választásain elért kormánypárti sikereket részletezte, Szávay István (Jobbik) pedig a horvát-magyar kapcsolatokat, múltbéli gyökereit és jelenlegi helyzetét hozta szóba.


A felszólalást követően Lezsák Sándor levezető elnök lezárta a napirend tárgyalását, a képviselők pénteken folytatják a munkát.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!