OGY - Krónika 2. rész (családok, közgazdaság, ápolás, Sargentini)

Belföld, 2018.09.18

A családok helyzetéről, a Közgazdaságtudományi Intézetről, az otthonápolásról és a Sargentini-jelentésről is beszéltek a kedden a parlamentben napirend előtt felszólaló képviselők.



Jobbik: 2018 az oligarcha családok éve



Varga-Damm Andrea, a Jobbik képviselője arról beszélt, hogy a kormány 2018-ra a családok évét hirdette meg, ugyanakkor 2011 és 2016 között 41 ezerrel csökkent a családok száma Magyarországon, amiben nincs benne azok száma, akik elvándoroltak, de lakcímükről nem jelentkeztek ki. Hozzátette: a családok 35 százaléka a létminimum szintje alatt él, 420 ezer család mélyszegénységben, május óta pedig 1300 családot lakoltattak ki.

Szerinte ezért 2018 valójában "az oligarcha családok éve", hiszen jelentősen gyarapodott a Csányi, a Mészáros, a Garancsi és a Tiborcz család is.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára megjegyezte: azt hitte, a jobbikos képviselő a Simicska család gazdagodásáról beszél majd. Hangsúlyozta: 2010-ban valóban közel félmillióan éltek mélyszegénységben, de számuk 2017-re 114 ezerre csökkent, és a nagycsaládoknál volt leginkább pozitív az elmozdulás. Hozzátette: 2010 óta a napi, heti nélkülözésből 1,3 millióan tudtak kikerülni, a családok érezhetik, hogy a kormány támogatja őket és egyre bővülnek támogatásaik.



Párbeszéd: ne zárják be a Közgazdaságtudományi Intézetet!



Mellár Tamás, a Párbeszéd képviselője azt kérdezte, milyen alapon döntött úgy az illetékes tárca vezetője, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetét be kell zárni.

Felidézte, két éve maga is részt vett abban az átvilágításban, amelyet a Magyar Akkreditációs Bizottság végzett, és amely megállapította, hogy az intézet kiválóan működik.

Szerinte ha politikai akcióról van szó, akkor a kormány rosszabb, mint a kommunista kormányok voltak a '70-es és '80-as években, amelyek bár nem szerették az intézetet, nem vetemedtek arra, hogy bezárják. Reméli, hogy a kormány módosít álláspontján, mert a kutatóélet ellehetetlenítése hosszú távon komoly veszélyt jelent az országnak - mondta.

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára azt mondta: folynak a tárgyalások a minisztérium és az akadémia között, az átalakítás folyamatában részeket kritizálni pedig könnyű, de nem előrevivő dolog. Megjegyezte: Mellár Tamás valószínűleg azért beszélt a kommunista korszakról, mert jobban ismeri, milyen eljárások voltak akkor szokásosak, mint a kormányoldal.

Az államtitkár hangsúlyozta: a kormány mindig azt az álláspontot képviselte, hogy Magyarország versenyképessége érdekében a párhuzamosságokat kiiktató, és a hiányterületekre koncentráló, az erőforrások harmonikus elosztásán alapuló, hatékony struktúrát hoz létre a kutatás területén. Miközben 2010 előtt az párt, amellyel a Párbeszéd most szövetségben van, megpróbálta kivéreztetni a tudományos intézethálózatot, addig most a kormány tárgyal - jegyezte meg.


KDNP: emelni kell az ápolási díjat



Szászfalvi László KDNP-s képviselő az otthonápolás megbecsülése mellett érvelő felszólalásában felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány szakmai egyeztetéseket indított a témában, és kitűzött célja, hogy a közeljövőben meghozza az e tevékenységet végzők helyzetének javításához szükséges döntéseket.

Hazugnak nevezte a baloldal "hisztériakeltését" az ügyben, hivatkozva arra, hogy 2004-ben és 2005-ben képviselőik leszavazták a jobbító szándékú javaslatokat.

A képviselő - aki megjegyezte, egyik környező országban sem munkaviszony az otthonápolás - úgy ítélte meg, a polgári kormány számos előrelépést eredményező intézkedést hozott ezen a területen. Közölte: a KDNP támogatja a kormány törekvéseit az otthonápolás megbecsülésének erősítésére, és kéri a kabinetet, tegyen meg mindent az ápolási díj megnyugtató rendezéséért.

Rétvári Bence is kiemelte, hogy a kormány konzultációsorozatot indított a témában az érintett szakmai szervezetek bevonásával.

Komplex, természetbeni támogatást is magában foglaló megoldásban gondolkodnak, és céljuk a havi ápolási díj emelése - mondta.

Idézte a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnökét, aki úgy értékelt: valódi megoldásra törekvő egyeztetések zajlanak, amelyeken már körvonalazódik a leendő kormányzati intézkedés. Kitért az eddig meghozott döntésekre, példaként említve a tartós ápolást végzők időskori támogatásának bevezetését.


Fidesz: a Sargentini-jelentés koncepciós eljárás



Magyarország elleni újabb koncepciós eljárásnak nevezte a Sargentini-jelentést Ovádi Péter (Fidesz), aki azt a fél évtizeddel ezelőtti Tavares-jelentéssel állította párba.

Mint mondta, előbbi a bankok és multinacionális cégek bosszúja volt a különadók és a rezsicsökkentés miatt, a mostani eljárás oka pedig az, hogy a bevándorlás kérdésében Magyarország nem hajlandó meghajolni a brüsszeli elit akarata előtt.

A jelentés "Magyarországról és országunk ellen íródott", és számos tudatlanságból vagy szándékosságból fakadó, súlyos ténybeli tévedést tartalmaz - közölte.

Határozott és megtörhetetlen kiállásunk felbőszítette a bevándorláspárti erőket, akik minden erőt harcba állítottak Magyarország ellen - mondta, hangsúlyozva, hogy az eljárás végén semmilyen káros következmény nem érheti Magyarországot.

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára azt emelte ki: se a magyar, se az európai emberek érdekét nem szolgálja a Sargentini-jelentés, amely aláássa a jogállamiságot, a demokráciát és a szabadság eszméjét, amelyek éppen olyan fontos értékek, mint amelyekre a bevándorláspártiak hivatkoznak.

A jelentés nem megalapozott dokumentum, hanem a politikai nyomásgyakorlás eszközéül szolgáló fércmű, amely jogi köntösbe bújtatva kíván célt érni - értékelt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!