TV műsor

OGY - Krónika 6. rész (azonnali kérdések)

Belföld, 2019.12.02

Az iparűzési adóról, a pedagógusok hétvégi demonstrációjáról, az atlétikai világbajnokságról és a szociális dolgozók béremeléséről is beszéltek a képviselők a hétfői azonnali kérdések során.



MSZP: rátolhatják az önkormányzatokra a közösségi közlekedés finanszírozását


Varga László (MSZP) azt mondta, hogy egy olyan salátatörvény fekszik az Országgyűlés előtt, aminek elfogadása után az önkormányzatoknak elsőként a helyi közösségi közlekedésre kell fordítaniuk a helyi iparűzési adóbevételeiket.

Fennáll a veszélye, hogy teljes mértékben "rá akarják tolni" az önkormányzatokra a helyi közösségi közlekedés finanszírozását - közölte.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára azt mondta, hogy a helyközi személyszállítási közszolgáltatások a közlekedésért felelős miniszterhez tartoznak, a helyi közösségi közlekedés fenntartása azonban az önkormányzatok vagy az önkormányzatok társulásainak a felelőssége.

Az említett törvényjavaslat alapján csak annyi változik, hogy első helyen nevesítik, hogy az önkormányzatoknak az iparűzési adóból elsőként a közösségi közlekedést kell ellátniuk - mutatott rá.


DK: mikor tárgyal a kormány érdemben a pedagógusokkal?


Gréczy Zsolt (DK) arról beszélt, hogy a Pedagógusok Szakszervezete szombaton demonstrációt tartott, mert a szakszervezetnek és a kormánynak a pedagógusok béremeléséről és a munkaterhek csökkentéséről folytatott tárgyalásai nem vezettek eredményre.

Azt kérdezte, mikor tárgyalnak érdemben a pedagógusokkal.

Rétvári Bence, az Emmi államtitkára azt felelte, hogy jelenleg két béremelés van folyamatban. Az egyik az iskolaigazgatók bére, a másik pedig egy átlagos harminc százalékos béremelés a szakképzésben - hangsúlyozta, hozzátéve, korábban már végrehajtottak egy ötven százalékos béremelést.

Folyamatosan egyeztetnek a szakszervezetekkel és a jövőben is ezt fogják tenni - mondta az államtitkár.


Az LMP a szociális dolgozók bérhelyzetéről beszélt


Ungár Péter (LMP) arról beszélt, hogy pártja a múlt héten hétpárti egyeztetést kezdeményezett a szociális dolgozók bérhelyzetéről és sztrájkjogáról, de ezen a Fidesz és a KDNP nem vett részt.

Két szakszervezet azt követeli, hogy az ágazatban vezessék be a diplomás bérminimumot, legyen ágazati kollektív szerződés és az ágazatra fordított költségvetési részarány érje el az EU-s átlagot - említette.

Jelenleg több mint tízezer álláshely hiányzik, az Emmi azonban azt mondja, hogy csak akkor lehet sztrájkolni, ha a szociális dolgozók végrehajtják a száz százalékos elégséges szolgáltatást - mutatott rá a képviselő. Egyúttal feltette a kérdést, hogy a szociális dolgozók mikor sztrájkolhatnak.

Rétvári Bence, az Emmi államtitkára azt kérdezte, a képviselőnek mi a fontos, a béremelés vagy a sztrájk. Hozzátette, a sztrájktörvény keretei között mindenki sztrájkolhat.

A szakszervezetekkel legutóbb november 18-án tárgyaltak és valóban nem tudtak megállapodni az elégséges szolgáltatás mértékében, ezért azt a bíróság állapítja majd meg - közölte.


Párbeszéd az atlétikai világbajnokságról


Tordai Bence (Párbeszéd) azt mondta, hogy Karácsony Gergely főpolgármester világossá tette, hogy a főváros milyen feltételekkel járul hozzá az atlétikai világbajnokság megrendezéséhez.

Teljesítik-e Budapest feltételeit ? - kérdezte a képviselő.

Nagy István agrárminiszter azt felelte, a kormány vállalja, hogy a főpolgármester kéréseit teljesíti.


Fidesz: romlott a közbeszéd és a közélet állapota


F. Kovács Sándor (Fidesz) azt mondta, hogy az önkormányzati választási kampány alatt kiderült, hogy romlott a közbeszéd állapota és a közélet tisztasága.

A Kispesten ellenzéki képviselőként mandátumot szerző Lackner Csaba egy felvételen arról beszélt, hogy évente minimum százmillió forintos jövedelemre tudott szert tenni - emlékeztetett. Aggodalomra ad okot, hogy a fővárosi balliberálisok még mindig képviselőként számítanak Lackner Csabára - tette hozzá.

Hogyan védhető meg az önkormányzatok és a helyi közélet tisztasága - kérdezte a képviselő, aki frakciója nevében felszólította Lackner Csabát, hogy adja vissza a mandátumát.

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára azt felelte, hogy ahogy a Lackner Csabáról készült videó résztvevői beszéltek, a korrupciós ügyekben érintett vagyonkezelő vezetőjének fizetését megkétszerezték és semmilyen felelősségrevonásra nem került sor. Ez nem jogi, hanem politikai kérdés és a politikai felelősséget az ellenzéki pártoknak kell egységesen vállalniuk - jelentette ki.


Jobbik: "önök szerint is jólét van Magyarországon?"


Stummer János (Jobbik) azt kérdezte: mit szólnak a képviselő Novák Katalin államtitkár kijelentéséhez, aki azt mondta, Magyarországon jólét van. A jólét elől menekültek el azok, akik külföldön dolgoznak? - tette fel a kérdést.

Az egészségügy és más ágazatok problémáit sorolta.

Nagy István agrárminiszter úgy felelt: az uniónak épp a szabad munkavállalás a lényege. Megjegyezte: az ellenzék úgy állítja be a külföldön dolgozókat, mintha menekültek lennének. A fiatalokban szerinte benne van a vágy arra, hogy egy új helyzetben próbálják ki magukat. Ez rendben van, ha a tapasztalatokat aztán hazahozzák, így lehetőségként kell rájuk tekinteni - közölte.

Ma jobban élnek az emberek, mint amikor a jelenlegi kormány átvette az ország vezetését - szögezte le.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!