OGY - Krónika 6. rész (költségvetés, napirend után)

Belföld, 2022.06.24

Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkárának zárszavával fejeződött be a jövő évi költségvetés tervezetének általános vitája az Országgyűlésben péntek délután, majd napirend utáni felszólalásokkal ért véget az ülésnap.



Pénzügyminisztérium: értékválasztást tükröz a költségvetés


Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára kiemelte: a költségvetési törvényjavaslat értékválasztást tükröz. A kormány abban hisz, hogy mind az egyén, mind a család, mind a nemzet szempontjából a felemelkedést a munka és a család értékeinek képviselete adja. Ez vezérli a kormány 2010 óta folytatott gazdaságpolitikáját, ez határozza meg a jövő évi törvényjavaslatot is - mondta.

Az államtitkár szerint a foglalkoztatotti létszám megmarad és a keresetek bár nem azonos mértékben, de várhatóan tíz százalék körül növekednek majd. A kormány elkötelezett a családtámogatások megőrzése és a nyugdíjak reálértétékének megtartása mellett - tette hozzá.

Kijelentette: a háborús infláció radikálisan megemelte az energiahordozók árát, ebben a környezetben komoly kihívást jelent a lakosság, a háztartások, a családok alacsony rezsijének megőrzése. Ennek érdekében a jövő évi költségvetési javaslat tartalmazza a rezsivédelmi alapot, amely 670 milliárd forint kiadással számol.

A biztonságpolitikai kihívásokról szólva Banai Péter Benő kiemelte: hogy a büdzsében a honvédelmi kiadások már a GDP két százaléka, 1300 milliárd forint felett alakulnak.

Emellett számos kiadási terület összege növekszik, többletforrás jut az egészségügyre, az oktatásra és a kultúrára is - mondta. Az államtitkár a többletkiadások finanszírozását egyrészt az extraprofit-különadóban látja, másrészt rámutatott: a négy százalék körüli gazdasági növekedés és a bérek növekedése mellett a fogyasztáshoz és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók is többletbevételt jelentenek majd.

Az állam működési kiadásait tekintve takarékosnak nevezte a költségvetést és arról is beszélt, hogy mind az államháztartási hiány, mind az államadóssági ráta a 2022-es szinthez képest csökken a jövő évi büdzsében.

Banai Péter Benő közölte: az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács is összességében megalapozottnak ítélte és végrehajthatónak tekintette a költségvetési javaslatot. A korai költségvetés elfogadása támpontot jelenthet egy viharos környezetben mind a vállalkozásoknak, mind a családoknak - jelezte.

A jövő évi költségvetési törvényjavaslat előre nehezen látható, háborús környezetben is úgy fogja biztosítani a magyar gazdaság növekedését, a felelős költségvetés folytatását, hogy a magyar családoknak pozitív folyamatokat, előrelépést jelent a mindennapokban - zárta szavait.


Napirend után


Z. Kárpát Dániel (Jobbik) napirend utáni hozzászólásában csaknem 700 ezer olyan panellakás felújításának szükségességéről beszélt, amelyekben mintegy egymillióan élnek.

Végh Noémi (Jobbik) a családalapítás, gyermekvállalás nehézségeiről szólt, és azt mondta: a magyar államnak kötelessége még komolyabban segíteni a gyermekvállalás előtt állókat.

Varju László (DK) a Tungsram cég újpesti elbocsátásairól beszélve a munkavállalók érdekében szólalt fel.


Az elnöklő Dúró Dóra az ülést bezárta, az Országgyűlés várhatóan hétfőn folytatja munkáját.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!