OGY - Krónika 8. rész (határozathozatalok)

Belföld, 2020.05.19

Hat egyetem ingatlanai kerültek alapítványi vagyonkezelésbe az Országgyűlés keddi döntésével.



Hat egyetem ingatlanai kerültek alapítványi vagyonkezelésbe

A parlament hat, korábban alapítványi fenntartásba adott egyetem esetében lehetővé tette, hogy a felsőoktatási intézményeket működtető közérdekű vagyonkezelő alapítványok az állami tulajdonú ingatlanok vagyonkezelőivé váljanak.

A képviselők 133 igen szavazattal, 58 nem ellenében és három tartózkodás mellett fogadták el a felsőoktatási törvény ezt lehetővé tevő módosítását.

A Ház döntései alapján a Soproni Egyetem, az Állatorvostudományi Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Neumann János Egyetem, a Széchenyi István Egyetem és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem ingatlanai kerülnek alapítványi kezekbe.

Az Országgyűlés emellett átadta a MOL Nyrt. és a Richter Gedeon Nyrt. 10-10 százalékos részvénypakettjének tulajdonjogát a kiemelten tehetséges fiatalok támogatásával foglalkozó Maecenas Universitatis Corvini Alapítványnak.


Az Országgyűlés a határozathozatalok után bizottsági jelentések és összegző módosító javaslatok vitáival folytatja munkáját.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!