TV műsor

OGY - Krónika 13. rész (közigazgatási szabályszegések, büntetőeljárási törvény)

Belföld, 2017.11.14

A közigazgatási szabályszegések szankcióinak átmeneti szabályairól, valamint a közigazgatási eljárásjog reformjával összefüggő törvények módosításáról is tárgyalt kedden az Országgyűlés.



Völner: a javaslat a közigazgatási szabályszegésekre vonatkozó törvényi szabályokat határozza meg átmeneti jelleggel


Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára expozéjában elmondta: a törvényjavaslat célja, hogy a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló törvény 2019-es hatálybalépéséig a közigazgatási szabályszegésekre vonatkozó általános törvényi szabályokat átmeneti jelleggel meghatározza.

Az előterjesztés a jelenlegi szankciós rendelkezéseket foglalja egységes rendszerbe, a szabályozási anyag struktúrája alapvetően nem változik - mondta.

Jelentős változásként utalt ugyanakkor arra, hogy a figyelmeztetés érdemi döntésben kiszabható szankcióvá válik, a bírság közérdekű munkával történő megváltásának lehetősége pedig megszűnik.

A törvényjavaslat ezen felül az általános közigazgatási rendtartási és a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő jogszabályi módosításokat is tartalmaz, amelyek fő célja az, hogy a szükséges eljárási szabályokat miniszteri rendeletnél magasabb szintű jogforrásban tudják elhelyezni - közölte Völner Pál.


Fidesz: a javaslat az állampolgárok jogbiztonságát erősíti


Répássy Róbert, a Fidesz vezérszónoka elöljáróban bejelentette, hogy frakciójuk támogatni fogja a törvényjavaslatot. A politikus azt mondta, az előterjesztés átmeneti szabályozást tartalmaz, mert a közigazgatási eljárásról szóló önálló törvény nem tartalmaz anyagi jogi rendelkezéseket, így szankciókat sem. A Ház emiatt egy külön szankciórendszert hoz létre, ami csak 2019. január 1-jén lép életbe, ezért erre az időre szükség van átmeneti rendelkezésekre - közölte.

Az indítvány egy másik része pontosítja az általános közigazgatási rendtartáshoz kapcsolódó jogszabályokat, miközben van deregulációs fejezete is, ami a jogszabályok értelmetlen túlburjánzását próbálja kiküszöbölni - hangsúlyozta.

A javaslat erősíteni kívánja az állampolgárok jogbiztonságát - mondta végül.


MSZP: félkész, elkapkodott a javaslat


Gúr Nándor (MSZP) arra emlékeztetett, hogy az indoklás szerint a fokozatos szankcionálásokhoz megfelelő felkészülési időre van szükség. A képviselő viszont azt valószínűsítette, hogy nincs kész a szükséges informatikai háttér vagy központi nyilvántartási rendszer.

A politikus véleménye szerint a Ház előtt egy elkapkodott, félkész és nagy nehézségeket okozó törvényjavaslat fekszik.

Az MSZP nem fogja támogatni a javaslatot - összegzett.


A KDNP támogatja a javaslatot


Vejkey Imre (KDNP) arról beszélt, a javaslat rendelkezéseit négy témakörbe lehet csoportosítani. Az első fejezet a közigazgatási szankciókat tartalmazza, mert az általános közigazgatásról szóló törvény nem tartalmaz anyagi jogi szankciókat - hívta fel a figyelmet. A második fejezet az általános közigazgatási rendtartás (Ákr) hatályba lépésével kapcsolatos módosításokat tartalmazza, tipikusan felhatalmazó rendelkezések megalkotásáról és módosításáról van szó - közölte.

A KDNP képviselőcsoportja támogatja a javaslatot - jelentette be.


Jobbik: az átmeneti időszakra megfelelő jogszabályt kell alkotni


Gyüre Csaba (Jobbik) azt mondta, feltehetően mindenki tudomásul veszi, hogy az átmeneti időszakra megfelelő jogszabályt kell alkotni.

A Jobbik folyamatosan bírálta, hogy sok esetben a bírságolás előtérbe került a fegyelmeztetéssel szemben, mintha a végrehajtó hatóság abban lenne érdekelt, hogy minél több büntetést szabjanak ki. Úgy tűnik, hogy a jelenlegi szabályozásban megfelelően előtérbe kerülhet a figyelmeztetés.

Ezt követően Jakab István levezető elnök a vitát lezárta.

Völner Pál a vitában elhangzottakra reagálva azt mondta, az átmeneti szabályoknak nem lesznek olyan hátrányos következményei, amelyek a koherenciát vagy az állampolgárok tömegeit érintenék.


Kormány: egységes lesz a bűnügyi felügyelet


Az új büntetőeljárásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításának vitájában a javaslatot ismertető Völner Pál azt mondta, a változtatás nyomán másképpen szabályozzák a jogerő kérdését, ami alatt kizárólag csak az anyagi jogerőt értik. A technológiai váltás átvezetése azért is kiemelt jelentőségű, mert kihatással van büntetőeljáráshoz kapcsolódó következményeket szabályozó törvényi rendelkezésekre - fogalmazott.

Hangsúlyozta, hogy kimutatható volt az ágazati szabályok eltérő, nem feltétlenül koherens szabályozása, a javaslatban található módosítások pedig ezeket próbálják kiküszöbölni.

A tárgyalásról való lemondás a nyomozási szakban az általános eljárás részévé válik és a bűnösség beismerésének intézménye révén bármilyen ügyben formális egységet lehet kötni - mondta.

A házi őrizet, a lakhelyelhagyási tilalom és a jelentkezési kötelezettség helyébe egységes bűnügyi felügyelet lép - hangsúlyozta. A javaslat továbbra is megtartja, hogy minden olyan kényszerintézkedéssel eltöltött napot be kell számítani, amelyeken a terhelt engedély nélkül nem hagyhatja el a számára kijelölt helyet - közölte.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!