TV műsor

OGY - Krónika 9. rész (ügyvédi tevékenység, büntetőeljárás)

Belföld, 2017.10.03

Az ügyvédi tevékenységről szóló jogszabályt követően a büntetőeljárási törvény általános vitáját folytatta le kedden a parlament.



Fidesz: korábbi törvénymódosítások indokolják a változtatásokat



Répássy Róbert, a Fidesz vezérszónoka a jogszabály-módosítást egyrészt a januárban életbe lépő új ügyvédi törvénnyel, másrészt egyéb igazságügyi törvénymódosításokkal indokolta. Kiemelte, hogy a jogtanácsosok helyzete megváltozik a jövőben, míg tevékenységük keretei elavultak, a '80-as években alakították ki azokat.

Az új ügyvédi jogszabály létrehozza a kamarai jogtanácsos intézményét, ami sajátos átmenet az ügyvéd és a jogi előadó között - tette hozzá, jelezve ugyanakkor, hogy az ügyvédek szakmai tevékenységi köre és felelőssége a jövőben is szélesebb lesz.

A kormánypárti képviselő a javaslat támogatását kérte.



MSZP: silány minőségűek az igazságügyi javaslatok



Bárándy Gergely, az MSZP vezérszónoka bírálta, hogy jogi tárgyú törvények korrekciójára van szükség, értékelése szerint ez a silány jogalkotásnak köszönhető.

Mint mondta, valóban vannak az új ügyvédi törvénnyel kapcsolatos indokolt módosítások, de például a polgári perrendtartást 18 ponton változtatnák, több jogszabály pedig még életbe sem lépett.

Az ellenzéki politikus felvetette azt is, hogy a sarkalatos rendelkezések miatt konzultációra lenne szükség a frakciók között.

Jelen formában nem támogatják a javaslatot, de nyitottak a további egyeztetésre - közölte.



Jobbik: külön kellett volna választani a rendelkezéseket



Gyüre Csaba, a Jobbik vezérszónoka értékelése szerint hiba volt, hogy egy jogszabályba emelték az új ügyvédi törvénnyel, valamint más törvényekkel összefüggő módosításokat. Azt is mondta, jó lett volna, ha egyiken sem kellene változtatni.

Sorozatos problémának tartotta a salátatörvényeket és könnyelműnek nevezte, hogy egyeztetés nélkül került a parlament elé egy kétharmados rendelkezéseket tartalmazó jogszabály.

Az ellenzéki politikus hiányolta a kamarai ajánlást a felelősségbiztosítási összeg növelésével kapcsolatban.



Völner: a jogalkotás komplex munka



Völner Pál, az igazságügyi tárca parlamenti államtitkára zárszavában azt felelte: a jogalkotás komplex munka és mindig van benne simítanivaló.

Ha van igény, szívesen látják a képviselőket egyeztetésre a minősített többséget igénylő passzusok miatt - válaszolta az MSZP-nek és a Jobbiknak.

Az államtitkár azt is elmondta, hogy a felelősségbiztosítás emelése a kamara javaslata volt.



Ezt követően az elnöklő Hiller István lezárta az általános vitát.


Több büntető tárgyú törvény is módosul


A parlament a büntetőeljárásról szóló törvény, egyes büntető tárgyú törvények, valamint az európai uniós és a nemzetközi bűnügyi együttműködést szabályozó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájával folytatta ülését.

Az előterjesztőként felszólaló Völner Pál, az igazságügyi minisztérium államtitkára kiemelte, hogy a javaslat több törvényt is módosít. A módosítások egyik részét az új polgári perrendtartás (pp) elfogadása indokolta - hangsúlyozta. Az indítvány egységesen a jogutódnak biztosítja a magánfélként való fellépés lehetőségét - folytatta. A keresetlevél előkészítésének és a perindításnak a polgári perrendtartásról szóló törvényben meghatározott joghatásai fennmaradnak - közölte.

Az erre hivatott szervek a jövő év elejétől kötelesek biztosítani az ügyek elektronikus ügyintézését - hívta fel a figyelmet. A Btk. jelenlegi szabályozása viszont papíralapú ügyintézésre és kapcsolattartásra íródott, ezért ezt most felül kellett vizsgálni.

Az Európai Unió tagállamai közötti kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló egyezmény második kiegészítő jegyzőkönyvének kihirdethetőséghez módosítani kell a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló törvényt is - hangsúlyozta.

Az indítvány rendelkezik a fogvatartottak ideiglenes átadásának körülményeiről, illetve átfogóan szabályozza a sértettek vagyontárgyainak visszaadását is - mondta az államtitkár.

Újraszabályozzák a felügyeleti intézkedést is, annak során a magyar jogszabályok az irányadóak valamint kiegészítik az egészségügyi termékek hamisításának tényállását - közölte.


Fidesz: a bírósági eljárás megzavarása minősített esetnek számít majd


Répássy Róbert, a Fidesz vezérszónoka hangsúlyozta, hogy a Fidesz támogatja a törvényjavaslatot. A képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy az indítvány kizárja, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztés mellett a pénzbüntetést is kiszabjanak. Fontosnak nevezte az illegális gyógyszerek előállítására alkalmas hatóanyagok kereskedelmének komolyabb szankcionálását is, mert az ilyen cselekményt a jövőben előkészületi magatartásként lehet majd büntetni.

A bírósági eljárások megzavarása eddig is büntetendő volt, de a jövőben minősített esetnek számít és súlyosabban büntetik majd - hívta fel a figyelmet. A javaslat pontosítja a tiltott adatszerzés tényállását is - hangsúlyozta.

A zárt célú távközlő hálózaton keresztüli kihallgatást a jövőben sokkal szélesebb körben alkalmazhatják, így például a bíró gyorsabban tud döntést hozni a fogvatartási intézetben tartózkodó gyanúsítottal szemben - közölte a képviselő.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!