Orbán: a választás tétje, hogy marad-e az új magyar gazdaság, vagy vissza fogunk menni a régi gazdaságba (1. rész)

Belföld, 2022.02.19

A választás tétje, hogy marad-e az új magyar gazdaság, vagy vissza fogunk menni a régi gazdaságba - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitója A kormányfő a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján beszédében kiemelte: 2010 után a gazdaságban is fundamentális változásokat indítottak el, és az a gazdaság, amelyről ma beszélünk, nem ugyanaz, mint amelyben 2010-ig éltünk. A választás tétje, hogy "az újban maradunk, vagy visszamegyünk a régibe", mert "a kihívóink" fundamentálisan tagadják mindazt, ami 2010 után történt - magyarázta.

Közölte: tagadják a munka és a támogatás közötti összefüggést, pedig 2010 után az egyik legnagyobb innováció az volt, hogy minden társadalmi transzfert, "tehát minden pénzt, amit segítségül a gazdaságból az emberek rendelkezésére bocsátottunk, azt mind összekötöttük a munkával".

Kijelentette: semmilyen engedményt nem akar tenni "semmilyen szocialisztikus gazdaságpolitika érdekében". Nemcsak arról van szó, hogy "politikailag antikommunisták vagyunk", hanem "kifejezetten ellenzünk minden kommunisztikus, szocialisztikus megközelítést a gazdaságpolitikában" - mutatott rá. Hozzátette: ez filozófiai meggyőződés.

Emlékeztetett: az előző rendszerben tönkretették a gazdaságot, és nem egyszerűen teljesítményoldalról tették tönkre, "hanem miután megölték a magántulajdont, ezzel megölték a magántulajdon kultúrateremtő erejét is, és abban hiszek, hogy a magántulajdonnak kultúrateremtő ereje van". Méghozzá jó kultúrát teremt, olyat, amelyre jó életet lehet építeni, és amelyre egy nemzet is építheti a saját jövőjét - fogalmazott.

Azt mondta: ezért maradnak a magántulajdon alapján, azt akarják, hogy az embereknek saját otthonuk, saját megtakarításuk, saját földjük legyen. Ez nemcsak a gazdaságnak jó, hanem "azt a kultúrát is erősíti, hogy a dolgokkal és a saját életünkkel törődni kell" - vélekedett.

Úgy látja, akinek van valamije, azzal törődni kell, és ez egy másfajta kultúrát és viselkedést eredményez, "nem lehet egyszerűen csak máról holnapra élni", és csak a magántulajdon fékezi meg azt az emberi ösztönt, hogy "nyakló nélkül vegyen föl hitelt, mert tudja, hogyha túl sok hitelt vesz föl, akkor elúszik a vagyona". Ezért "a kormány, amennyiben marad, akkor kifejezetten és erőteljesen, filozófiai meggyőződésből, a magántulajdont fogja támogatni" - jelentette ki.

Kitért rá: Magyarországnak erősödnie a tőkén keresztül kell, és azért kötnek a kamarával stratégiai megállapodást, mert a kamarának van olyan gondolkodása, amely a tőkefelhalmozást értéknek tekinti. Olyan szövetségesek kellenek, akik abban tudnak segíteni, hogy annak a politikának, amely Magyarország megerősödését eredményezi, legyen társadalmi hátországa - mutatott rá.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a gazdasági növekedés 7,1 százalék volt tavaly, hasonló 1977-ben volt, akkor 7,6 százalék, "érthetően egészen más körülmények között". A beruházási ráta az Európai Unióban a második legmagasabb volt az elmúlt évben - tette hozzá.

Hangsúlyozta: az új gazdaságnak igen jelentős stressztesztjét, terheléspróbáját jelentette a válság, az volt a kérdés, hogy "kibírja-e az a gazdasági rendszer, amit 2010 után építünk föl, azt a nyomást és terhelést, azt a sokkot, amit az egész világ számára egy két évig tartó pandémia okozott", és kibírta. A válságkezelés Magyarországon sikeres volt, a kilábalás gyors, erőteljes, és V-alakú kilábalás, és V másik szára, a második szakasz hosszabb, mint az első - fejtette ki.

Megjegyezte: a válságkezelés sikerességének legfontosabb oka, hogy "jó állapotban ért el bennünket a válság".

Úgy értékelt: a magyar gazdaság azért bizonyult ütésállónak a pandémia idején, mert rendelkezik egy belső gazdasági komplexitással, és e mutató szempontjából Magyarország a világ 10. legversenyképesebb országa.

A komplexitásról szólva arra is kitért, Magyarország erős a gépiparban, erősödik az élelmiszeriparban, a vegyiparban, az elektronikai készülékgyártásban, és most új ágazatokat is beemelt, mint a hadiipar, megpróbálkozva azzal is, hogy katonai célú repülőgépgyártással is foglalkozzon.

Kiemelte: tranzit ország vagyunk, azonban Magyarország az elmúlt 20-30 évben nem fordított elég figyelmet, illetve elég pénzt, hogy kiaknázza a földrajzi fekvéséből fakadó gazdasági előnyöket. Magyarországnak az az érdeke, hogy rajtunk menjen keresztül minden, leszámítva a háborút - jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve azt is, hogy a V4-eken belül, lakosságarányosan, a legtöbb autópálya Magyarországon működik.

Úgy látja, emellé kell most felzárkóztatni a vasúti képességeket is, valamint légi forgalomban is erősebbnek kellene lenni.

Kijelentette: akik támadják az olyan fejlesztéseket, mint például a Belgrád-Budapest vasútvonal, vagy a fényeslitkei-záhonyi beruházások, azok "a legrosszabbat kívánják Magyarországnak", nemcsak azt, hogy ilyenek ne legyenek, hanem hogy valaki más éljen ezzel a lehetőséggel. Ez egy regionális versenyfutásban nem más, mint az ellenfél kezére való dolgozás, ami elfogadhatatlan - mondta.

Az államadósságról szólva kiemelte: az válság idején sem mehet 80 százalék fölé, mert ha ez bekövetkezik, akkor "nem ment meg bennünket semmi a fiskális alkoholizmustól". Másfelől - folytatta - 2010-ben úgy vette át az ország kincstárát, hogy 80 százalék fölött volt az államadósság, ezért "becsületbeli kérdésnek" is tartja, hogy ezt a szintet ne lépjék át, ha nem muszáj.

Úgy értékelt: olyan válságkezelést, amely nem borította meg a költségvetési egyensúlyt, "lámpással kell keresni" a magyaron kívül az Európai Unió területén. Eközben - mutatott rá - a munkaerőpiac is stabil maradt, soha annyian - 4 millió 700 ezren - nem dolgoztak a magyar nemzetgazdaságban 1990 óta, mint most.

Kattintson a folytatásért!
(MTI)

Címkék

MKIK Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Orbán Viktor

Galériánk

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitója A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitója A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitója A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitója
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!