Országos Könyvtári Napok - Változatos programok Szegeden

Belföld, 2017.09.29

Több mint félszáz ingyenes rendezvény, változatos programok várják az érdeklődőket az Országos Könyvtári Napok alkalmából több héten át Szegeden - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

A szegedi Somogyi-könyvtár által szervezett programok célja bemutatni az intézmény sokszínű szolgáltatásait, melyek segítséget nyújtanak az emberek tájékozódásához, tanulásához, kulturált szórakozásához. A rendezvénnyel azokat is igyekeznek elérni, akik még nem rendszeres könyvtárlátogatók.

A programok nagyobbik részét a Somogyi-könyvtár központi épületében, a Dóm téren tartják, de az intézmény fiókkönyvtáraiban is rendeznek kiállításokat, koncerteket, író-olvasó találkozókat, a Könyves vasárnapon pedig a Mars téri Civil piacon is várják az olvasókat.

A rendezvények sorában az egyik első Grecsó Krisztián író és Kollár-Klemencz László, a Kistehén zenekar énekes-zeneszerzőjének közös irodalmi estje október 2-án, a Dóm téren. Az író-olvasó találkozók látogatói megismerhetik Simai Mihály költő verseit és életfilozófiáját, találkozhatnak az On Sai álnéven sci-fi és fantasy regényeket publikáló Varga Beátával, a Könyvmolyképző Kiadó vezető szerkesztőjével, a Szent László-trilógia, a Honfoglalás-regényfolyam és más népszerű történelmi regények szerzője, Benkő László pedig rendhagyó történelem és irodalomórát tart.

A megújult Szeged folyóiratról Bene Zoltán főszerkesztő munkatársaival beszél a lap olvasóinak, néhány nappal később mint szerző mutatja be Az érdemes, nemes Rózsasándor kalandjai című betyárpikareszkjét.

A műfaji sokszínűség jegyében a rendezvények között szerepel filmbemutató, képzőművészeti kiállítás, több gyermekprogram, de a sport sem hiányozhat: az ifjabb generációból Szabó Téténnyel, a Szegedi Vízisport Egyesület korosztályos válogatott kenusával, az idősebbek közül pedig a többszörös világ- és Európa-bajnok, világcsúcstartó Bánki Horváth Béla szenior úszóval ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!