Rekordszámú diák vett részt idén az e-Hód informatikai versenyen

Belföld, 2023.11.30

Rekordszámú résztvevő, 301 iskolából több mint 40 ezer diák mérette meg magát idén a Neumann Társaság és az ELTE Informatikai Kara által szervezett e-Hód informatikai tanulmányi versenyen - tájékoztatták a szervezők az MTI-t csütörtökön.

Az online zajló tanulmányi versenyt tizenhárom éve rendezik meg, idén öt korcsoportban kapcsolódhattak be a diákok a 3-4. osztályos kishódoktól a 11-13. osztályos seniorokig - írták a közleményben.

A verseny honlapján olvasható tájékoztató szerint a versenyt minden évben november második hetében tartják. Ekkor a résztvevők online kapják meg és válaszolják meg a kérdéseket három nehézségi szinten.

Az elmúlt évekhez hasonlóan az életkori csoportok közül idén is a 9-10. osztályos tanulók körében volt a legnépszerűbb az e-Hód, közel tizennégyezren oldották meg a feladatokat november 13. és 24. között.

A közlemény szerint a 45 perces időtartamú, tanórai keretek között zajló e-Hódon nem klasszikus programozási feladatok vártak a versenyzőkre, a részvételhez informatikai előképzettségre nem volt szükség. A feladatok megoldásához azonban elengedhetetlen volt a strukturált és logikus gondolkodás.

Az e-Hód verseny a BEBRAS-kezdeményezés (International Contest on Informatics and Computer Fluency) magyar partnere. A kezdeményezés célja, hogy felkeltse az érdeklődést az informatika iránt, megmutassa az informatika területének sokszínűségét, felhasználási lehetőségeit és területeit - olvasható a verseny honlapján.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!