Erika és későbbi bántalmazójának ismeretsége általános iskolás korukra tehető. Baráti kapcsolatuk egy osztálytalálkozó megszervezésével melegedett fel újra, majd vált közelivé. Erika ekkor már elvált volt, és két gyermeket nevelt. Volt párja házasságban élt és öt gyermeket nevelt. Viszonyuknak rövid időn belül Erika vetett véget, ezt a tényt a férfi nem tudta elfogadni, zaklatni kezdte őt, majd a zaklatást követően 2013. március 12-én, a reggeli órákban, amikor Erika gyermekei már elmentek az iskolába, az orvos maszkot öltve rátámadott, elkábította és lúgot öntött a nemi szervére, valamit az alsó testrészére. Erika azon a napon nem ért be időben a munkahelyére ezért keresni kezdték a munkatársai.

Az elsőfokú bíróság bűnösnek találta a vádlottat, és négy év szabadságvesztésre ítélte. A másodfokú bíróság emellett magánlaksértés, okirattal való visszaélés és készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel való visszaélés vétségében is elmarasztalta a vádlottat és kilenc évre ítélte. A Kúria azonban a másodfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és új eljárást rendelt el. A megismételt eljárásban a másodfokú bíróság még személyi szabadság megsértésének bűntettében is bűnösnek mondta ki a vádlottat és újra kilenc évre ítélte. A harmadjára megismételt eljárásban a Kúria jogerős ítéletként 11 év szabadságvesztést és 10 év közügyektől való eltiltást szabott ki rá, valamint az orvosi hivatástól örökre eltiltotta. Ez idő alatt azonban eltelt öt év. Erikát közben rendőrök védték a vádlott ugyanis szabadlábon volt a másodfokig, így 2017-ben helyezték csak előzetes letartóztatásba. A vádlott az elmúlt öt évben többször, többféle módon támadta meg ezt az ítéletet és próbálta meg bebizonyítani ügyvédjén keresztül azt, hogy nem követett el semmit. Mindeközben Erika állításait, bizonyítékait, tanúit, a bűncselekmény során szerzett, egy életen át vele maradó sérüléseit a rendszer oly módon vonta kétségbe, hogy arra egyik napról a másikra egy ország csodálkozott rá. Ügyvédje, Dr. Gál András mellett gyermekei, párja Balogh Attila, Mérő Vera, a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene Alapítvány alapítója, és az Erikáról íródott Lúg című könyv szerzője, újságírók, írók, közszereplők, a médiumok legtöbb képviselője, különböző aktivisták, szervezetek, civilek, a magyar otthonok falai között megbúvó áldozatok mind-mind kulcsfontosságú szereplőivé váltak ennek a történetnek.

R. E.: Az első és az egyik legkomolyabb jele mindennek a zaklatás. Legyen szó verbális, vagy fizikai úton történő zaklatásról. Sajnos azt nem tanítják sehol, hogy mit értünk ezalatt, pedig a zaklatások 90%-a bűncselekménnyel végződik. Amikor az adott párkapcsolat valamiért véget ért és az egyik fél nem tudja elfogadni a szakítást, sokszor kezdetét veszi a zaklatás. Erre - az én esetemen kívül - az elmúlt években több példa is született, ilyen volt Orosz Bernadett vagy Lakatos Gabriella esete. Az áldozatok, ahogyan én is annak idején, amikor a bűncselekmény elkövetője elkezdett zaklatni azt éreztem, hogy ura vagyok a helyzetnek. Ma már tudom, hogy egy áldozat soha nem tud ura lenni ezeknek a helyzeteknek. A zaklatást nagyon komolyan kell venni!

R. E.: Ez így van, 2018-ban jogerősen 11 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, azonban ezt a 11 évet a törvények szerint harmadolják, így 7,5-re csökkent, ami azt jelenti, hogy 2024 elején szabadlábra kerül. Nem, nem félek. Az ítélet egyébként tartalmazta, hogy nem csak a tette, hanem az elkövető személye is különös veszélyt jelent a társadalomra.

R. E.: Ezt a jogi képviselőmmel kérvényezni kell, amit meg is fogunk tenni.

R. E.: Nem volt olyan nap az elmúlt egy hónapban, amikor ne kaptam volna a könyvben leírtakkal kapcsolatban egy üzenetet, levelet. Nagyon sokan ennek köszönhetően kezdenek el szembenézni azzal, hogy bántalmazó kapcsolatban élnek. Megrázó és egyben felemelő mindez. De kaptam például rendőröktől is üzenetet, akik a kollégáik nevében miután elolvasták a könyvet úgy érezték, hogy bocsánatot kell, hogy kérjenek tőlem azért, ahogyan a rendszer bánt velem. Jogi oldalról azonban még nem történt meg ez a bocsánatkérés, pedig nagyon várom. Az én történetem ugyanis a nyilvánosság előtt kiválóan rávilágított arra, hogy a magyar jogrendszer mennyire érzéketlen az áldozatokkal szemben, és hogy az áldozatoknak mennyire nincsenek jogaik.

R. E.: Nem erről még nincs infóm, azt viszont tudom, hogy a június 7-e és 17-e között zajló Könyvhétre újranyomják. Ekkor egyébként az olvasóknak is lehetőségük lesz velem, a szerzővel és a párommal is, Attilával találkozniuk, ugyanis Budapesten, a Vörösmarty téren a Líra standjánál június 12-én délután 16:00 órától dedikálni fogjuk a könyvet.

R. E.: Attilával tíz évvel ezelőtt ismerkedtem meg, azaz a bűncselekmény előtt pár hónappal. A bűncselekmény elkövetésekor már óriási szerelem volt közöttünk, ezt azonban nem tudtuk túl hosszan megélni, ugyanis közbeszólt a tragédia, ami megváltoztatta a kapcsolatunkban a szerepköröket. Attilából egyik napról a másikra gyakorlatilag egy ápoló vált, pelenkázott, morfiumot adagolt, vizsgálatokra kísért, közben ellátta a két kamaszgyermekemet. Egymás megismerése, a gyerekek összecsiszolása – ugyanis Attilának is van egy lánya – emiatt nem a hagyományos, egészséges módon és sorrendben történt, későbbre tolódott.

R. E.: Nem, ez soha nem fordult meg a fejünkben. Nem gondolom, hogy akkor kell elhagyni a társunkat, szerelmünket, amikor a legnagyobb szüksége van ránk. Mi azóta is boldogan élünk együtt.

R. E.: Igen, azonban a bűncselekmény olyan maradandó sérüléseket okozott a testemen, ami miatt nekem sajnos már soha többé nem lehet természetes és mesterséges úton sem gyermekem.

R. E.: Sokkal nagyobb. Azzal, hogy kiálltam a nyilvánosság elé, és gyakorlatilag az egész ország végig követhette az ügyemet és, hogy ebből egy könyv is született, azt kell, hogy mondjam, sokkal nagyobb felelősség, minden szempontból. Viszont azzal, hogy Mérő Vera megírta a dokumentum regényt, nekem is sokkal könnyebb lett. Azok ugyanis, akik elolvassák a könyvet, mint a szorgos hangyák úgy viszik el a fájdalmamat, amit a jogrendszer okozott nekem azzal, ahogyan kezelte az ügyemet mindvégig. Nagyon furcsa, de tényleg elmondhatom, hogy napról-napra egyre jobban vagyok. Úgy érzem, hogy letettem minden fájdalmat, áldozathibáztatást, diszkriminációt, rendszerszintű bántalmazást, ami engem nőként ebben a jogrendszerben ért. Ez a könyv egy traumaírás volt számomra.

R. E.: Az egyik, hogy a hatóságok komolyan vegyék végre az áldozatokat. A másik pedig megmutatni, hogy milyen ma Magyarországon áldozatnak lenni…