Több mint hárommilliárd forintos kutatás-fejlesztési program indult Szegeden

Belföld, 2017.06.07

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Gál Ferenc Főiskola (GFF) több mint 3,6 milliárd forint uniós támogatást nyert arra a több tudományterületet összekapcsoló kutatási programra, amely középpontjában az egészségállapottal kapcsolatos vizsgálatok állnak a fogantatástól kezdve egészen az időskorig - tájékoztatta az SZTE közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

A közlemény szerint a projekt célja a két szegedi felsőoktatási intézmény kutatási szolgáltatásainak bővítése, a tudományos utánpótlás erősítése, valamint a megszülető eredmények piaci hasznosításának elősegítése is.

Az intézmények által a négyéves program során felhasználható forrás nagyobb részét az SZTE-en induló 18 és a GFF-án kezdődő két kutatási programra fordítják. Ezeket olyan fiatalabb szakemberek irányítják, akik tudományos karrierje szempontjából ez nagy ugrást jelenthet, és egyben hosszútávon lehetőséget arra, hogy bekapcsolódjanak a nemzetközi kutatói hálózatok munkájába.

Az elöregedő társadalmakban az egészség és a munkaképesség megőrzése egyre fontosabb feladattá válik. A több tudományterületet érintő kutatások a fogantatástól egészen az időskorig vizsgálják az egészségmegőrzés és -fejlesztés lehetőségeit. Az alprogramok egy része a meddőség korrekciójával, és a gyermekkor tipikus betegségeivel foglalkozik, egy másik csoportja az egészség felnőttkori visszaállításának lehetőségeit vizsgálja, egy harmadik célja pedig az időskori betegségek megelőzése, a diagnosztikai eljárások fejlesztése. Az interdiszciplinaritás jegyében a szakemberek egy-egy probléma gazdasági és társadalmi vetületeivel is foglalkoznak.

A tudományos programok kiváló lehetőséget teremtenek a szegedi felsőoktatás tudásbázisának bővítése mellett a helyi és regionális igényeket kielégítő kutatás-fejlesztési szolgáltatások fejlesztésére is.

Az előrejelzések szerint rohamosan növekedni fog azoknak a betegségekkel küzdő, egyedülálló embereknek a száma, akiket család híján más nem tud majd gondozni, csak a professzionális szociális ellátórendszer. A Gál Ferenc Főiskolán induló programok célja az új generációs szociálisszakember-képzés kereteinek kidolgozása, illetve az állami és nem állami fenntartású ellátók közötti, jelenleginél sokkal szorosabb együttműködés kialakítása - áll a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!