TV műsor

Változatos programmal zárja az évadot a Szegedi Nemzeti Színház

Belföld, 2017.04.20

Változatos programmal, vendégjátékokkal és fesztivállal zárja az évadot májusban és júniusban a Szegedi Nemzeti Színház.

Gyüdi Sándor főigazgató a teátrum műsoráról tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy május 5-én a legtöbbet külföldön szereplő magyar társulat, a Proton Színház vendégjátékát láthatja a közönség. Az Utolsó című, Rába Roland rendezte utópisztikus előadás a mai fogyasztói társadalom problémáit érinti.

A Rock the Ballet magyarországi turnéja szegedi állomásán az amerikai társulat rockzenére és filmslágerekre készült táncprodukcióját május 6-án játsszák a Nagyszínházban.

Május 8-án az idén 15 éves Szeged Első Lions Klub jótékonysági programjának részeként a Recirquel társulat Cirkusz az éjszakában című darabját mutatják be Szegeden. Az előadásra legalább 250, egészségügyi állapota vagy szociális helyzete miatt hátrányos helyzetű gyermeket hívnak meg.

A szegedi színházi élet szakmai elismeréseit, a Dömötör-díjakat május 20-án adják át gálaműsor keretében.

A teátrum május 22-től a Finálé regionális kamaraszínházi fesztivállal várja hűséges nézőit. A műfajilag sokszínű előadások sorát egy Bodó Viktor rendezte monodráma, az Egy őrült naplója kezdi. Keresztes Tamás produkcióját tavaly nyáron mutatták be Szegeden, azóta az előadás több szakmai elismerést nyert.

Május 30-án rendezik a Solve gálát, amelynek bevételéből a teátrum régi idős tagjait támogatják. Június 11-én a Tiszavirág táncegyüttes gálaműsorát tartják a Nagyszínházban, az esten óvodásoktól a nagyszülőkig a társulat háromszáz tagja mutatkozik be.

Elkészült a következő évad előzetes műsorterve is. Spiró György, a színház művészeti főtanácsadója a tizenöt produkció közül kiemelte Németh Ákos kortárs magyar drámaíró Tél című darabjának ősbemutatóját, melyet Bodolay Géza állít színpadra.

Az elmúlt száz év tíz legjobb magyar drámájának egyikét Papp András és Térey János Kazamaták című, 1956-ban játszódó, a Köztársaság téri pártház ostromának eseményeit feldolgozó művét Máté Gábor rendezi majd - közölte a drámaíró.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!