Vasárnapi pihenőnap - Megelőzték az MSZP-t a népszavazási kérdés benyújtásában

Belföld, 2016.02.23

A szocialista Nyakó István panaszt tett a Nemzeti Választási Irodánál (NVI) arra hivatkozva, hogy akadályozták jóhiszemű állampolgári jogának gyakorlásában a hivatal "felróható könnyelműsége, nemtörődömsége" miatt.

Az MSZP-s politikus kedden népszavazási kérdést nyújtott be az NVI-nek a vasárnapi zárva tartás ügyében. A Kúria határozathozatalának nyilvánosságra kerülése után azonban megelőzték őt, az időbélyegző először két magánszemély beadványára került rá. A beadványozók - egy férfi és egy idősebb nő - nem kívánt nyilatkozni a sajtónak.

A férfi volt az, aki egy telefonhívás után fél 12 után elsőként lépett oda az NVI portáján található bélyegzőhöz, közben a reggel óta várakozó társai Nyakó Istvánt - elmondása szerint - feltartották, így csak másodikként tudta lepecsételni saját népszavazási kérdését. Miután a magánszemély lepecsételte a beadványt, társai azon nyomban távoztak az épületből, ő pedig a nővel együtt felment az emeletre leadni a kérdését.

A dátumbélyegzőnek azért van jelentősége, mert az NVI az elsőként benyújtott kérdésről dönt.

Nyakó István a történtekkel kapcsolatban szóvá tette, senki nem ellenőrizte azt, hogy valóban népszavazási kérdést akarnak-e benyújtani a reggel óta ott várakozó férfiak. Valószínűleg csak egy olyan ember volt a várakozók között, akik népszavazási kérdést akart benyújtani - tette hozzá, megjegyezve: az esélye egy a tizenháromhoz-tizennégyhez volt, hogy oda tudjon jutni a bélyegzőhöz. Azt vélelmezte, hogy végül az idős nő nevében adják le a népszavazási kérdést.

Nyakó István elmondta: azt szeretnék, ha lehetne Magyarországon népszavazást tartani arról, hogy vasárnap nyitva lehessenek az üzletek.

A szocialisták reggel hat körül értek az NVI fővárosi, Alkotmány utcai székháza elé, ahol már sorban állt mintegy tíz férfi. Lukács Zoltán, az MSZP frakcióvezető-helyettese az MTI-nek azt mondta, a "hatalom" küldhetett az NVI elé "kigyúrt, szélsőjobboldali férfiakat".

A hivatal nyolckor nyitott, akkor bementek a férfiak és a porta előtt várakoztak. Később egy idős nő is érkezett, akit a férfiak előre engedtek, majd a nő is ott várakozott a portánál.

Több szocialista képviselő is bejutott az épületbe: először Gőgös Zoltán elnökhelyettes jött be érdeklődni egy folyamatban lévő, földügyes népszavazási kérdéséről. Rövid - a diétára vonatkozó párbeszéd - után, a férfiak beengedték. Később egy kevésbé ismert szocialista politikus, Őrsi Gergely, az MSZP II. kerületi elnöke érkezett, aki szintén bejutott az irodához.

Gőgös Zoltán az MTI-nek beszámolt arról is, hogy rendőrök is érkeztek a délelőtti órákban az épülethez. A szocialista politikus közölte, a rendőrök azt mondták neki, a sajtóból értesültek a történtekről. A rendőrök távoztak, miután megkérdezték az utcán várakozó szocialistáktól, hogy be tudtak-e jutni az NVI-hez, és ők azt mondták, hogy igen - ismertette. Hozzátette: a rendőrök elmondása szerint csak akkor tudnak beavatkozni, ha akadályozzák egy népképviseleti szerv működését.

Az épület portájánál nyugalomban telt a várakozás, a Nemzeti Választási Bizottság hivatalvezetője 10 óra körül kérte meg az ott várakozó férfiakat, hogy biztosítsák az épületbe való szabad bejutást.

A férfiak az órákig tartó várakozás alatt nem nyilatkoztak a sajtónak.

Megszűnt az üzletek vasárnapi zárva tartására vonatkozó népszavazási kérdés védettsége, mivel a Kúria kedden megváltoztatta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) erre vonatkozó határozatát. Ezzel megnyílt az lehetőség új kérdés beadására a témában. Az NVB az elsőként beadottat fogja elbírálni.

A szocialisták ebben az ügyben tavaly áprilisban, majd júniusban és októberben is adtak már be népszavazási kérdést. Egyik kérdésüket sem hitelesítették.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!