Vasárnapi pihenőnap - NVI: a Kúria szerint sem vizsgálhatja a benyújtásig a kezdeményezéseket az iroda

Választás 2018, 2016.03.04

A Kúria csütörtöki végzésében megerősítette: a Nemzeti Választási Iroda (NVI) a népszavazási kezdeményezés formai vizsgálatára kizárólag abban az estben jogosult, ha azt a szervező már benyújtotta - írta közleményében az NVI pénteken.

Az iroda MTI-hez megküldött közleményében azt írta, a Kúria döntésében egyetértett a Nemzeti Választási Bizottság határozatában foglaltakkal, amely szerint az NVI nem követett el jogsértést, amikor az előtérben tartózkodó emberek nyilatkozata után nem végezte el a náluk lévő iratok részletes átvizsgálását és minősítését.

Az iroda idézte a Kúria határozatát, amely szerint az NVI ellenőrzési jogköre nem terjed ki arra, hogy a székháza előterében várakozók rendelkeznek-e húsz támogató választópolgár aláírásával, aláírásgyűjtő ív mintapéldányával és az adatkezelés nyilvántartásba vételéről szóló határozattal. A Kúria leszögezte azt is, hogy ezen szempontok vizsgálatával a népszavazásról szóló törvény az NVI-t csak egy benyújtott és átvett országos népszavazási kezdeményezés tekintetében hatalmazza fel - idézték föl a határozatot.

A Kúria csütörtöki végzésének alapja, hogy múlt héten kedden délelőtt tömegjelenet volt az NVI Alkotmány utcai épületénél, többen vártak ugyanis arra, hogy a Kúria honlapján megjelenjen a végzés arról, a bíróság elutasítja-e a vasárnapi boltzár ügyében benyújtott népszavazási kezdeményezést. Az épületben megjelentek arra vártak, hogy a bírósági elutasítás után elsőként adhassák le saját kérdésüket. A kérdést végül elsőként Erdösi Lászlóné tudta leadni, négy másodperccel megelőzve Nyakó István MSZP-s politikust; a szocialisták szerint mindez úgy fordulhatott elő, hogy több "kopasz férfi" akadályozta politikusukat.

A székháznál történtek miatt Nyakó István kifogást nyújtott be a Nemzeti Választási Bizottsághoz, ebben arra hivatkozott, hogy "a kopaszok" akadályozták népszavazási kezdeményezése benyújtásában, és az NVI nem tett semmit, így az iroda felelőssége is felmerül.

Az NVB hétfői ülésén a kifogásnak részben helyt adva megállapította, hogy a székházban tartózkodó ismeretlen emberek, akik nyilatkozatuk ellenére nem országos népszavazási kezdeményezés benyújtása céljából érkeztek az NVI-hez, magatartásukkal megsértették a választás tisztaságának megőrzése, az esélyegyenlőség és a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvét. A bizottság azt is megállapította, hogy az NVI munkatársa személyesen kérdezte meg a székházban tartózkodókat, hogy milyen célból várakoznak az előtérben, a csoport tagjai egyértelmű választ adtak, elmondták, országos népszavazási kezdeményezés benyújtása céljából vannak jelen. A bizottság is arra hivatkozott, hogy annak vizsgálata, hogy a benyújtók rendelkeznek-e húsz támogató választópolgár aláírásával, aláírásgyűjtő ív mintapéldányával és az adatkezelés nyilvántartásba vételéről szóló határozattal, nem történhet meg a benyújtás előtt, csak azt követően, ezért az NVI nem mulasztott.

Az NVB döntése ellen Nyakó István a Kúriához fordult, amely csütörtökön az NVB határozatát részben megváltoztatta, és megállapította, hogy az esélyegyenlőség és a rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvi követelményét az is sérti, hogy a 2016. február 23-án az NVI székházában tartózkodó ismeretlenek Nyakó Istvánt akadályozták az országos népszavazás kezdeményezéséhez fűződő jogának gyakorlásában.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!