Végleges a szegedi Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramja

Belföld, 2024.06.18

Végleges az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba helyező nemzetközi filmfesztivál versenyprogramja - tájékoztatták az októberi szegedi rendezvény szervezői kedden az MTI-t.

A közlemény szerint a szakmai előzsűri döntése alapján kilenc nagyjátékfilm, hat dokumentumfilm és 22 rövidfilm került be az október 8. és 12. között megrendezendő szegedi filmfesztivál versenyprogramjába.

A legnívósabb operatőri díjakra jelölt, a lengyel Camerimage, a cannes-i Golden Camera vagy a TIFF mustráin szereplő nemzetközi alkotásokon túl a szegedi versenyprogramot alkotó 37 műből 18 teljesen, míg 4 koprodukció keretében készült magyar alkotás, ami azt jelenti, hogy a fesztiválon az utóbbi két év legjobb hazai filmjei is indulnak - írták a közleményben.

A szervezők szerint a beérkezett művek nívóját jelzi, hogy válogató zsűri nem tudta betartani az előre meghatározott szigorú időkeretet, így a 2024-es fesztiválprogram még a korábbiaknál is gazdagabbnak ígérkezik.

A versenyző filmek mellett a szervezők számos, a fesztivált színesítő eseménnyel készülnek: folytatódik a Magyar Operatőrök Hete, újra lesz Best of Friss Hús, diákfilmeket bemutató blokk és nem maradnak el a szakmai beszélgetések, workshopok, közönségtalálkozók sem. Az operatőrökre fókuszáló filmszemlének idén is a szegedi Belvárosi Mozi ad otthont - áll a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!