A kutya az ember legjobb barátja?!

Bulvár, 2020.05.17

Számos kutatás, cikk és tudományos munka foglalkozik az emberek és az állatok, pontosabban az ember és a kutya kapcsolatával. A vizsgálat alapja a két faj között kialakult tagadhatatlan kötelék, amely az idő múlásával még szorosabbá és bizalmasabbá vált.

Kutyabarát
A történelmünk folyamán számos olyan feljegyzéssel találkozhattunk, amely a kutya, mint háziállat megjelenését bizonyítja, azonban konkrét és megdönthetetlen adatokat a mai napig nem tudtak a nagyközönség elé tárni a kutatók. Számos tanulmány találgatja, hogy mikor és hogyan történhetett meg a háziasítás folyamata, vagyis az élet végéig tartó barátság kezdete.

A kutyák génállománya

A tenyésztett kutyák génállományát nem lehet összehasonlítani a kiásott ősi leletekkel, erre világított rá Amanda Pendleton, a Michigani Egyetem munkatársa. A különböző kutyafajták 300 éve léteznek, azonban genetikai állományuk az ember által befolyásolt és mesterségesen módosított, így emiatt nem lehet érvényes következtetéseket levonni a származásukkal kapcsolatban. 10-40 ezer évvel ezelőtti időpontra tehető az a jelenség, hogy Eurázsia őslakói elkezdték a farkasokat háziasítani. Ekkor ugyan még nem házi kedvencként “funkcionáltak”, hanem fontos feladatuk volt, az otthon vadállatoktól való őrzése mellett az ember vadászatban való segítése egyaránt.

Mivel a ma ismert kutyafajták genetikai állománya módosított, így a kutatások alkalmával a megbízhatóbb adatok elérése érdekében a mai farkasok és kóbor kutyák DNS-ét, valamint az 5000 éves maradványokat egyarán tanulmányozták. A kóbor kutyákat azért emelték ki és vizsgálták külön, mivel a ma élő kutyapopulációnak sajnos közel a kétharmadát a gazdátlan kutyák teszik ki. Szabadságuk tagadhatatlan, azonban az ember és lakóhelyeik közelében maradnak, hogy élelemhez jussanak.

Újabb kutatások, újabb eredmények

Egy frissnek számító elemzésben 246 génrégiót azonosítottak a kutatók, amelyek közvetlenül a háziasításhoz köthetők. Ezek a genetikai jellemzők nem csak a kinézetet, hanem az uralkodó viselkedést, az agyműködést és az egyedfejlődést egyaránt befolyásolják. Az adott felfedezés alátámasztja az úgynevezett velőléc hipotézist, amely azt a jelenséget boncolgatja, hogy a háziasított állatok olyan egyedi jellemzőkkel vannak felruházva, amelyek a természetben nem találhatók meg.

Eleinte a viselkedésbéli jellemzők módosultak a háziasított állatnál, azaz kialakult egy szelídebb magatartás, amelynek köszönhetően közelebb engedte magához az embert, azonban kinézetükben sokkal inkább veszélyes fenevadakhoz hasonlíthattak.  

Amennyiben szeretnél még több érdekes információt megtudni kiskedvenced őseiről és a köztetek fennálló kapcsolat kialakulásának történetéről, akkor látogass el a Kutyabarát Magazin weboldalára, ahol számos kutyás bejegyzés közül válogathatsz.

(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!