Vizes vb - Bíró Attila: folyamatosan fejlődik a csapat

Fina - Vizes VB 2017, 2017.07.21

Az Európa-bajnoki címvédő magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya elégedett a százszázalékos mérleggel csoportgyőztes együttesével, s úgy gondolja, csapata folyamatosan, mérkőzésről mérkőzésre fejlődik a 17. vizes világbajnokságon.

Bíró Attila a három győzelemmel elért csoportelsőséget követően a pénteki sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az eddigi legnehezebb riválist, az Eb-ezüstérmes hollandokat úgy verte meg a válogatott csütörtökön este, hogy közelről sem volt tökéletes a játéka.

"Ezúttal védekezésben hoztuk a meccset, hátul kompenzálva támadójátékunk időnkénti fogyatékosságait" - fogalmazott a szakvezető, aki kiemelte a játékosok "lelki állóképességét" is, amivel elviselték az ellenfél olykor kíméletlen harcmodorát.

"Senki és semmi nem tudta megtörni őket" - dicsérte pólósait Bíró Attila. Közölte: a csapatkapitány Keszthelyi Rita, aki vérző orral hagyta el a medencét, s több mint egy negyeden át nem tudott játszani, már rendben van, ahogy a válogatott többi tagja is.

A kapus Gangl Edina hangsúlyozta, úgy érezte magát a hollandok elleni csata előtt, mintha színházi előadáson lenne: zsúfolt nézőtér, éljenzés, vastaps. "Fantasztikus érzés volt, eufóriát váltott ki belőlünk"- összegezte érzéseit.

A vb-újonc létére kétszer is eredményes Gurisatti Grétát is lenyűgözte a közönség:

"Én libabőrös lettem, amikor észleltem, hogy ennyi ember ujjong, tapsol, sok ezren azért jöttek ki a szigetre, hogy nekünk szurkoljanak" - mondta.

A szintén parádés teljesítményt nyújtó Szücs Gabriella sem felejtette el megemlíteni a fantasztikus hangulatot, majd úgy értékelte, hogy a vb nyitószakaszával elégedettek lehetnek valamennyien.

"Olyan volt a világbajnokság első része, amilyennek szerettük volna. Egyre magabiztosabban játszottunk, győzelmet győzelem követett, jó lenne ugyanígy folytatni tovább" - jelentette ki.

A hollandok ellen kétgólos Czigány Kinga azt emelte ki, hogy igazi csapatként tudták legyőzni az ellenfelet.

"Most jöhet Kanada, ellene is oda kell tennünk magunkat, akkor meglehet az újabb győzelem, bejuthatunk a legjobb négy közé" - mondta.

Kanada Új-Zéland együttesével játszik majd szombaton a negyeddöntőbe kerülésért, ennek a párharcnak a továbbjutója lesz majd a magyarok ellenfele a hétfői negyeddöntőben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!