Vizes vb - Hosszú: remélem, sok gyerek volt a lelátókon, akiket inspirált a vb

Fina - Vizes VB 2017, 2017.07.30

Hosszú Katinka bízik benne, hogy a hazai világbajnokság hatására sok fiatal kezd majd sportolni a jövőben.

A 28 éves, Budapesten hétszeres világbajnokká előlépett klasszis a vasárnapi zárónapot követő sajtótájékoztatóján elmondta, megpróbál minél több emléket elmenteni erről a vb-ről, hiszen olyan fantasztikus élményeket kapott a közönségtől, melyek szinte megismételhetetlenek. Hozzátette, természetesen sokat is tanult a világbajnokságon, összességében pedig rendkívül elégedett, ugyanis az időeredmények mellett fontos, hogy soha nem szerzett még négy érmet egy világbajnokságon.

"Remélem, sok gyerek volt a lelátón, akiket inspirált ez a két hét, és egyszer majd azt mondják, nagy sportolók akarnak lenni, akik képviselik Magyarországot. Pici kis ország vagyunk, de a sport egy kitűnő lehetőség arra, hogy megmutassuk magunkat" - mondta Hosszú, aki szinte semmi pihenőt nem engedélyez magának, hiszen a héten már Moszkvában vesz részt a világkupa-versenyen.

Hosszú kitért a világbajnokság fantasztikus hangulatára is, mint elmondta, rendkívül örül neki és büszke rá, hogy a Budapestre érkező úszó barátai kivétel nélkül elképedtek a kiváló rendezésen, illetve a város szépségén is.

A háromszoros olimpiai bajnok két arany- (200 és 400 m vegyes), valamint egy ezüst- (200 m hát) és egy bronzéremmel (200 pillangó) zárta a világbajnokságot.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!