A BÉT 112 forintos osztalékot fizet részvényenként

Gazdaság, 2024.04.26

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényenként 112 forintot, összesen 606 millió forintot fizet ki osztalékként az éves közgyűlése döntése alapján - közölte az MTI-vel pénteken a BÉT.

A részvényeseknek bemutatták a 2023-as üzleti beszámolót is, amely alapján a társaság a csökkenő részvénypiaci forgalom ellenére is eredményes évet zárt - írták a közleményben. Az összbevétel 2022-höz képest 3 százalékos emelkedéssel elérte a 4,4 milliárd forintot. Az EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) az előző évhez képest 16 százalékkal csökkent, 1,362 milliárd forint lett, a nettó eredmény 5,8 milliárd forintot tett ki, az utóbbihoz a BÉT társult vállalkozása, a KELER Csoport jelentősen járult hozzá konszolidált nettó eredményével.

A kereskedelmi bevételek 30 százalékos csökkenése mellett a kibocsátói bevételek 9,5 százalékkal, az adatértékesítés bevételei 13,5 százalékkal nőttek 2023-ban.

A BÉT kedvező fejleményként értékeli többek között a lakossági aktivitás élénkülését a részvénypiacon, saját történetükben pedig fontos lépésként értékelték, hogy tavaly maguk is tőzsdei kibocsátóvá váltak. Legfontosabbnak továbbra is azt tekintik, hogy támogassák a tőkepiaci ökoszisztéma fejlődését és megerősítsék a piaci pozíciójukat mind belföldi, mind nemzetközi szinten.

Végh Richárd vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a tervek megvalósítása megalapozhatja a hosszú távú növekedést, a részvényesek számára pedig biztosíthatja a további értékteremtést - írták.

A Budapesti Értéktőzsde Nyrt. részvényeivel 2023 júniusa óta kereskednek a magyar részvénypiacon. Árfolyamuk pénteken 3770 forinton zárt, a bevezetés óta 2465 és 4200 forint között mozgott.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!