A belföldi fogyasztás 2,3 százalékra lassult, a végső fogyasztás 2,2 százalékkal, a bruttó állóeszköz-felhalmozás pedig 2,9 százalékkal nőtt.
Az export éves szinten 9,3, az import 8,3 százalékkal emelkedett. A külkereskedelmi többlet 1,7 százalékponttal járult hozzá a gazdasági bővüléséhez.
A gazdasági aktivitás továbbra is erős, ami leginkább a foglalkoztatottak számában tükröződik. A második negyedéven 3 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma az előző év ugyanezen időszakához képest. Új munkahelyek főleg a gyártásban, az építőiparban, a szállítmányozásban és a kereskedelemben jöttek létre, amit a tudományos és technológiai terület követ az ország statisztikai hivatalának jelentése szerint.
Augusztus végén az infláció éves szinten 1,8 százalékra csökkent a július végi 1,9 százalékról. A fogyasztói árak havi szinten 0,1 százalékkal csökkentek. Az éves infláció fő hajtóereje az üzemanyag magasabb ára volt.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!