A Bosch 7 milliárd forintos járműipari fejlesztési projektet fejezett be Budapesten

Gazdaság, 2016.07.12

A Bosch utasbiztonságot és energiahatékonyságot növelő technológiákat fejlesztett most befejeződött csaknem 7 milliárd forintos budapesti járműipari projektje során, amelyhez 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap - számolt be Javier González Pareja, a magyarországi Bosch csoport vezetője a projektzáró sajtótájékoztatón kedden, Budapesten.

Tájékoztatása szerint a 2013-ban indított beruházásban részt vett a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Miskolci Egyetem is. Kiemelte, a Bosch idén több mint 10 százalékos bővülést vár, főleg a gépjárműtechnológiai területen, amelyben kiemelt szerepet kap a Budapesti Fejlesztési Központ. Az elmúlt 3,5 évben megduplázták a fejlesztési központban dolgozó szakemberek számát, ma már több mint 1500 mérnököt alkalmaznak - tette hozzá. Javier González Pareja szerint a vállalat hosszú távú elköteleződését mutatja Magyarország, a magyar mérnökök és tudásuk iránt, hogy tavaly 37 milliárd forintot fordított stratégiai kutatás-fejlesztésre, és 64 milliárd forintot beruházásokra. Megfogalmazása szerint a Bosch nemcsak a "made in Hungary", hanem az "invented in Hungary" mellett is elkötelezett. Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke hangsúlyozta, minden magyar mérnöknek, magyar embernek büszkeség az, hogy Magyarországon a világ élvonalába tartozó fejlesztések valósulnak meg, amelyek eredményeit az egész világon használják. Hangsúlyozta, a fejlesztésekben, a finanszírozásban is megnyilvánul a közös felelősségvállalás a magyar kormánnyal, ez a partnerség töretlen, amire mindkét fél büszke lehet. Oliver Schatz, a Bosch Budapesti Fejlesztési Központ vezetője kiemelte, olyan technológiákat fejlesztenek, amelyek a jövő önvezető autóit irányítják, garantálják az utasok biztonságát, fokozzák kényelmüket, és szem előtt tartják az energiahatékonyságot és a környezet védelmét is.

Ismertette: a projektben kifejlesztett új akkumulátor szenzorok és feszültségszint vezérlők csökkentik a járművek fogyasztását. Továbbra is új kihívásokat keresnek, amihez még több motivált és tehetséges mérnökre és fejlesztőre van szükség - mondta, hozzátéve: bízik benne, újabb fejlesztési projektek kezdődnek Budapesten.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!