A gazdasági bizottság elfogadta a Közbeszerzési Hatóság 2016. évi beszámolóját

Gazdaság, 2017.05.29

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága hétfői ülésén elfogadta a Közbeszerzési Hatóság 2016. évi tevékenységéről szóló beszámolót.

Rigó Csaba Balázs, a hatóság elnöke az ülésen az írásos beszámolót kiegészítve arra hívta fel a figyelmet, hogy 2016-ben a közbeszerzések száma nem érte el az előző évit. Az írásos beszámoló szerint tavaly 1602,43 milliárd forint értékben 1557 közösségi, és 404,64 milliárd forint értékű 7093 nemzeti közbeszerzési eljárás volt.

Az elnök a kötelező hatósági feladatok közül kiemelte, részt vettek a hirdetmények vizsgálatában, kezelésében, eredményesen dolgoztak a szerződésteljesítés ellenőrzésében.

Rigó Csaba Balázs kitért arra, hogy tavaly a közbeszerzési döntőbizottság 1046 jogorvoslatban jár el, a megállapított bírság 2016-ban megötszöröződött 2015-hoz képest.

Az írásos beszámoló szerint 2016-ban a közbeszerzési döntőbizottság 499 millió forint bírságot szabott ki a 2015. évi 104,6 millió forinttal szemben, az idén pedig a 500-1000 millió forint pénzbírságot prognosztizálnak.

A Közbeszerzési Hatóság elnöke úgy értékelte, hogy tavaly a döntőbizottság karakteresebben működött, differenciált bírságolási technikát alkalmazott. Példaként említette, hogy esetenként méltányosságot gyakorolt, máskor viszont jelentősebb bírságot állapított meg.

Fontosnak nevezte az elnök, hogy a kötelező feladat ellátása mellett a Közbeszerzési Hatóság szolgáltató is legyen. Megemlítette a megújult, logikusabb felépítésű, sok információt tartalmazó honlapjukat.

Rigó Csaba Balázs felhívta a figyelmet a hatóság ingyenesen letölthető applikációjára, ahol napra készen nyomon követhetők a közbeszerzési hirdetmények, továbbá bemutatják a szerződésteljesítés ellenőrzésekor tapasztalt hibákat, valamint hírt adnak a jó gyakorlatokról, statisztikákról.

A gazdasági bizottság a Közbeszerzési Hatóság 2016. évi beszámolójáról elfogadott határozatban egyebek közt kimondta: a hatóság a bürokrácia csökkentésére, valamint az eljárások egyszerűsítésére és gyorsítására irányuló jogalkotói szándékhoz csatlakozva, több önkéntes feladatot is vállalt 2016-ban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!