A horvát kormány keresi a megoldást, hogy az INA privatizációjáról szóló törvény megfeleljen az uniós jognak

Gazdaság, 2017.07.13

A horvát kormány keresi a megoldást, hogy az INA privatizációjáról szóló törvény megfeleljen az uniós jogszabályoknak, de biztosítani akarja a horvát nemzeti érdekek védelmét is az energiabiztonság és stabilitás terén - olvasható a kabinet csütörtökön kiadott közleményében, amelyben az Európai Bizottság aznapi döntésére reagált.

Az EB csütörtökön jelentette be, hogy a kötelezettségszegési eljárásban az Európai Bírósághoz fordul a jogszabály miatt, mert a testület szerint az sérti a szabad tőkeáramláshoz és szabad letelepedéshez való uniós jogot. Az EB még decemberben szólította fel a horvát kormányt a törvény módosítására, de az nem tett lépéseket az ügyben.

A kormány közleménye szerint a törvény kérdése összetett, mert az érinti az ország energiabiztonságát, és mert a törvény módosítását a kormány hozzáköti a részvényesi jogok, valamint az ügyben folyó döntőbírósági eljárás rendezéséhez.

Zágráb állandó kapcsolatban áll az EB-vel, és megtalálja a megoldást - tették hozzá.

Az INA privatizációjáról szóló törvény az államot kivételes hatáskörrel ruházza fel: többek között vétójoga van az olajvállalat részvényeinek és tulajdonának eladását illetően, ha annak értéke túllép egy meghatározott küszöböt.

A jogszabály továbbá lehetővé teszi, hogy az állam megvétózza az INA igazgatóságának fontos döntéseit is, mint például a cég tevékenységének változtatása, a koncessziók vagy engedélyek odaítélése, valamint a székhely megváltoztatása.

A bizottság indoklása szerint az energiaellátás biztonságának célja ugyan lehet a szabad tőkeáramláshoz és szabad letelepedéshez való jog korlátozása, de a feltétel nélküli vétójog, amellyel Horvátországot felruházza az INA-ról szóló törvény, túlmegy a szükséges és arányos korlátozás célján.

Horvátország még az EU-ba való belépése előtt (2013) megígérte, hogy összhangba hozza a törvényt az uniós jogszabályokkal.

A 2002-től érvényben lévő törvény előírja: amíg a horvát állam tulajdoni részesedése az INA-ban eléri vagy meghaladja a 25 százalékot - de nem többségi tulajdonos -, a horvát kormány beleegyezése nélkül az olajvállalat testületei az INA összértékének 25 százalékát meghaladó részvénycsomag eladásáról nem hozhatnak döntéseket vagy köthetnek jogügyleteket.

Az INA 49,08 százaléka a Molé, és a magyar olajtársaság rendelkezik az irányítói jogokkal is az INA-ban, 44,84 százaléka pedig a horvát államé.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!